Ismét elhalasztották a Tóásó-pert

La Paz |

<p>Péntekre halasztotta a bíróság Bolíviában annak a pernek a folytatását, amelynek 39 vádlottja között van a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd.</p>

 

Mint a spanyol EFE hírügynökség jelentette helyszíni forrásból, a bírák hétfőn úgy döntöttek, hogy előbb eleget kell tenni annak a felsőbb bírósági határozatnak, amely az egyik vádlott, Gary Prado Salmón nyugalmazott tábornok egészségi állapotának felmérését írta elő.     Salmónt - aki 1967-ben elfogta Ernesto Che Guevara argentin-kubai gerillavezért, az ellene felhozott mostani vádakat pedig tagadja - a következő napokban vizsgálja ki a bíróság által kijelölt orvos.    A per már számos ízben szenvedett halasztást, nem utolsó sorban azért, mert többször "elköltöztették" Bolívián belül. Legutóbb azért (is) tartották a viszonylag alacsonyan fekvő Santa Cruz városában, mert több vádlott az egészségügyi hatásokra vonatkozó panaszokkal élt a tengerszint felett több ezer méterre fekvő más helyszínek, köztük a főváros, La Paz ellen.     A kerekesszékben közlekedő, idős Prado tábornok - aki korábban úgy nyilatkozott, hogy a hatalmon lévő baloldali kormány valójában Che egykori elfogása miatt akarja őt bebörtönözni - a vádlottak nagy részétől eltérően szabadlábon védekezhet, és először idén februárban tudott megjelenni a bíróság előtt, amikor a pert Santa Cruzba helyezték át.     Bolíviai kommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz Las Américas nevű szállodájában lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot, valamint a román és magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt letartóztatták. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy terrorcsoportot számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni.     Az akció két túlélőjét a bolíviai törvények értelmében már rég szabadon kellett volna engedni, mivel 36 hónapnál hosszabb ideig senkit nem tarthatnak előzetes letartóztatásban.     A kormány azonban azzal érvel, hogy a terrorista terv létezett, így az eljárást le kell folytatni.     Az ügy kapcsán a kormány és a Santa Cruz-i önállóságpárti politikusok egymást vádolják: a kabinet szerint a szóban forgó városi illetékesek részt vettek a terv finanszírozásában, míg az utóbbiak szerint a történteket a kormány állítja be úgy, hogy ellehetetlenítse az autonómiára törekvőket.     A per alatt a helyszínek mellett megváltozott az államügyész személye is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?