Irán menedéket ígért Aszadnak és családjának

Moszkva |

<p>Teherán menedéket kínál Bassár el-Aszad szíriai elnöknek és családjának - ezt jelentette be egy közleményben Mahmúd Alavi-Tabar, a hírszerzési és biztonsági ügyekkel foglalkozó iráni miniszter. A hírről az Interfax orosz hírügynökség számolt be szombaton a libanoni pánarab al-Majadín televíziós csatornára hivatkozva.&nbsp;</p>

A miniszter közleménye szerint Aszad Iránból folytathatná a lázadók elleni katonai műveletek irányítását.

Alavi megjegyezte, hogy ezt az ajánlatot Kaszem Szulejmáni, az al-Kudsz Erőknek, a Forradalmi Gárda külföldi különleges műveletekkel megbízott egységének parancsnoka kezdeményezte.
    
Az iráni miniszter ugyanakkor elmondta: Aszad elutasította a javaslatot, leszögezve, hogy ő és családja más szíriai családokhoz hasonlóan Damaszkuszban maradnak.
    
Alavi szerint Teherán további támogatásáról biztosította Aszadot, hozzáfűzve, hogy a két ország közötti kapcsolatok erősebbek, mint valaha.
    
Kaszem Szulejmáni tavaly júliusban Moszkvába utazott, hogy segítsen a damaszkuszi rezsimmel szövetséges Oroszországnak kidolgozni szíriai katonai beavatkozásának terveit, illetve létrehozni egy Aszadot támogató orosz-iráni szövetséget.
    
Szulejmáni a múlt héten ismét Moszkvába utazott, hogy elmélyítse a két ország együttműködését Szíriával kapcsolatban - közölték biztonsági források.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?