Irán: hazugságon alapulnak a nyugati államok fenyegetései

Aszad
Damaszkusz |

Ezt Ali Akbar Velajati, Ali Hamenei iráni legfelsőbb vallási és politikai vezető egyik tanácsadója csütörtökön Damaszkuszban.
 

A tanácsadó Bassár el-Aszad szíriai elnökkel tartott találkozóján beszélt erről. Ugyancsak csütörtökön a szíriai elnök tévébeszédben azt mondta, hogy a szír kormányerők minden győzelme után felerősödik egyes nyugati országok hangja, és élénkebbek azok az akciók, amelyek megpróbálják megváltoztatni az események irányát. Mindez csak arra vezet, hogy a térségben bizonytalanabbá válik a helyzet, veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot – mondta Aszad.

A szíriai hadsereg szerdára Dúma városát visszafoglalta a Dzsejs al-Iszlám lázadócsoporttól, és a kormányerők ezzel Kelet-Gúta egészét felszabadították. Erről Jurij Jevtusenko vezérőrnagy, a szemben álló szíriai feleket békítő orosz központ parancsnoka tájékoztatott. Hozzátette, hogy a lázadó harcosoktól felszabadított városban munkához látnak az orosz katonai rendőrség alakulatai. Ők fogják fenntartani a rendet, amíg helyreáll a szíriai kormány törvényes hatalma Dúmában.
Irán Oroszország mellett Damaszkusz másik jelentős nemzetközi támogatója.

A Szíria elleni esetleges nyugati csapások azért kerültek ismét napirendre, mert a múlt hét végén helyi jelentések szerint feltételezett gáztámadás érte a Damaszkusz melletti, akkor még a felkelők kezén lévő Dúmát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?