Indiai diáklány megerőszakolása - bírósági eljárás indult

Újdelhi |

<p>A vádirat ismertetésével hétfőn megkezdődött Újdelhiben annak az öt férfinak a büntetőpere, akik decemberben egy buszon megerőszakoltak és agyonvertek egy indiai diáklányt.</p>

Dajan Krisnan államügyész közölte, hogy a 19 és 35 év közötti vádlottak elleni bizonyítási eljárás csütörtökön indul. Van egy hatodik, még kiskorú gyanúsított is; felette fiatalkorúak bírósága ítélkezik majd.

    A december 16-án történt, és egy 23 éves egyetemista lány halálával végződő brutális nemi erőszak ügyét a gyorsabb ügymenet érdekében különbíróságon tárgyalják, miután az eset hatalmas felháborodást váltott ki India-szerte, ahol a gyengébb nem tagjaival szembeni visszaélések döntő többsége nem is jut a hatóságok tudomására. Időközben az egyik vádlott kérelmezte, hogy a tárgyalás helyszínét lehetőség szerint helyezzék át a fővárosból, mivel szerinte a bűncselekmény nyomán keletkezett indulatok miatt Újdelhiben nem folytatható le igazságos eljárás.

     Az áldozat édesapja hétfőn ismét a nyilvánosság elé állt,  gyors ítélethirdetést sürgetett és a vádlottak kivégzését követelte. Mint mondta, senkinek nem engedhető meg, hogy egy ilyen "aljas" bűncselekmény után életben maradjon.
 
    A bírósági tárgyalás esetleges új helyszínéről kedden döntenek.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?