II. János Pál tisztázta Szófiát

Szófia. II. János Pál pápa tisztázta Bulgáriát azokkal a gyanúsításokkal szemben, hogy a balkáni országnak köze lett volna a katolikus egyházfő ellen 1981 márciusában elkövetett merénylethez.

A pápa politikai lidércnyomástól szabadította meg a bolgárokatReuters-felvéte Szófia. II. János Pál pápa tisztázta Bulgáriát azokkal a gyanúsításokkal szemben, hogy a balkáni országnak köze lett volna a katolikus egyházfő ellen 1981 márciusában elkövetett merénylethez. A pápa négynapos bulgáriai látogatása második napján, tegnap Georgi Parvanov államfővel tartott találkozóján kijelentette, hogy „a bolgár nép iránt érzett nagyrabecsülése és tisztelete miatt soha nem hitt az úgynevezett bolgár kapcsolatban” – közölte Joaquin Navarro-Valls vatikáni szóvivő. A pápa most először fejtette ki nyilvánosan nézeteit azokkal a gyanúsításokkal kapcsolatban, hogy a kommunista Bulgária titkosszolgálata állt a török Ali Agca által 1981. március 13-án a római Szent Péter téren elkövetett merénylet hátterében. A pápai nyilatkozat Bulgária nemzetközi „rehabilitálásával” ér fel – jegyezték meg hírügynökségek. A hidegháború éveiben a merénylet feszültséghez vezetett Bulgária és a Nyugat között. A merénylő, Ali Agca azt állította, hogy a bolgár titkosszolgálat bérelte fel, amely a szovjet KGB utasítására cselekedett. A KGB – e teória szerint – attól tartott, hogy a pápa kommunistaellenes lázadást szíthat. Az Agcával való együttműködéssel három törököt és három bolgárt vádoltak meg. A fővádlott Szergej Antonov, a bolgár állami légitársaság, a Balkan egyik Rómában dolgozó alkalmazottja volt. Bizonyítékok hiányában azonban egy olasz bíróság felmentette őket. A NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásra törekvő Bulgáriának fontos, hogy javítsa nemzetközi hitelét. A pápalátogatás pedig segíthet Bulgáriának is felülkerekedni kommunista múltján, amiben Moszkva többi volt kelet- és közép-európai szövetségese már jócskán előrehaladt.

II. János Pál tegnap felkereste Szófia legnagyobb ortodox székesegyházát, és találkozott Makszim pátriárkával, a bolgár ortodox egyház fejével is. A bolgár ortodox hívőknek tett gesztusként a pápa használatra felajánlott számukra egy kis katolikus templomot, amely az olasz fővárosban, a Trevi kút közelében található. Az AFP szerint a felajánlás talán az orosz ortodox egyháznak is szól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?