Végső búcsút vettek II. Erzsébet királynőtől

II. Erzsébet királynő

Élő közvetítésünk II. Erzsébet királynő állami temetésével véget ért. Köszönjük a figyelmet!

Galéria

19:15 – II. Erzsébet királynő állami temetésével a hivatalos nemzeti gyászidőszak is véget ért, a királyi család azonban III. Károly kérésére még egy hétig, szeptember 26-ig gyászol. Ez abban nyilvánul meg, hogy a férfiak ebben az időszakban kizárólag fekete nyakkendőt, a nők fekete ruhát viselnek, illetve a társasági, nem hivatalos elfoglaltságaikat lemondják. A zászlók továbbra is félárbócra húzva lobognak, ezeket csak szeptember 27-én, kedden reggel 8 órán húzhatják fel teljesen újra.

18:50 – Talán még soha nem volt ekkora szükség tiszteletre és megbecsülésre a világon, mint a mostani időkben – jelentette ki II. Erzsébet királynő temetését követően Zuzana Čaputová államfő. Bővebben...

18:46 – A corgikhoz hasonlóan a királynő kedvenc lovát, Emmát szintén Windsorba szállították, hogy láthassa az uralkodó utolsó útját.

01

18:23 – II. Erzsébet temetésének nyilvános része véget ért. Magyar idő szerint 20:30-kor azonban III. Károly és a közeli rokonok visszatérnek majd a Szent György-kápolnába egy szűk körű, zárt szertartásra. Akkor fogják eltemetni II. Erzsébetet a VI. György emlékkápolnába, ahova néhai férjének, Fülöp hercegnek a koporsóját is áthelyezik.

18:05 – A királyi család is elhagyta a kápolnát.

18:00 – A gyászszertartás véget ért. A Canterbury érsek áldást mondott, majd elénekelték a himnuszt, az Isten óvja a királyt. Ezzel véget ért a szertartás, legalábbis a nyilvános része. A királyi család később privát szertartással eltemeti II. Erzsébetet.

17:50 – II. Erzsébet koporsóját leengedték a királyi sírboltba. Itt nyugszik egyelőre férje, Fülöp herceg is. Később viszont mindkettejüket elszállítják egy magán temetési szertartásra a VI. György király emlékkápolnába.

17:48 – A szertartás részeként a koporsóról levették a brit koronát, a jogart és az országalmát, amelyeket a windsori esperes az oltárra helyezett.

17:39 – A windsori esperes prédikációjában Isten kegyelmébe ajánlotta II. Erzsébet lelkét, majd arról beszélt, ebben a gyorsan változó világban a királynő nyugodt és méltóságteljes jelenléte adott erőt ahhoz, hogy szembenézzenek az eljövendővel.

01

17:23 – Elkezdődött a szertartás a Szent György-kápolnában.

17:13 – A királynő gyászmenete megérkezett a Szent György-kápolnához. 17 óra 9 perckor a királynő koporsóját kiemelték a halottaskocsiból.

17:03 – Főhajtással tisztelgett a windsori személyzet az elhaladó halottaskocsi előtt. A halottaskocsi lassan beér a Windsor-kastélyba.

16:52 – II. Erzsébet királynő szeretett corgijai a királyi család tagjaival együtt várják a gyászmenetet a windsori kastélynál. A királynő halála után a két kutyája András yorki herceghez és volt feleségéhez kerültek.

16:36 – II. Erzsébetet a férje, Fülöp herceg mellé temetik majd. Ehhez Fülöp herceg koporsóját ki kell emelni a Szent György-kápolna királyi sírkamrájából, ahova 2021 áprilisában a gyászszertartása után leengedték. II. Erzsébetet szintén ide engedik majd le a tervek szerint magyar idő szerint 17 órakor kezdődő gyászszertartása után, ezt még a nyilvánosság is látni fogja. Később, hétfő este mindkettejüket elszállítják egy magán temetési szertartásra a VI. György király emlékkápolnába. A házaspár végül itt lesz együtt eltemetve, Fülöp herceg koporsóját felesége koporsója mellé helyezik majd el.

16:15  Megérkezett Windsorhoz a halottaskocsi II. Erzsébet koporsójával, ahol egy újabb gyászmenet indult. III. Károly és a királyi család gyalogosan kíséri majd a koporsót a windsori kastélyban található Szent György-kápolnához.

16:11 – Čaputová hétfőn Londonból egyenesen New Yorkba repül, kedden ugyanis beszédet mond az ENSZ 76. közgyűlésén. Bővebben...

16:05 – Az Erzsébet királynő koporsóját szállító autó alapja egy 2010-es Jaguar XJ limuzin, amit a királyi család szakértői együtt terveztek meg az autómárka fejeseivel. A 24.hu a Mirror nyomán azt írja, az autó elkészültéről a királynővel is konzultáltak korábban, ő pedig áldását adta a kivitelezésére.

15:59 – A windsori kastélynál elájult egy katona. A tömeg megtapsolta, miközben elvitték egy hordágyon a kastély felé.

15:55 – „Tisztelettel adózom II. Erzsébet királynő élete és öröksége előtt, ami állandó inspirációt jelent minden vezető számára” – tette közzé hétfőn közösségi oldalán Zuzana Čaputová államfő a brit királynő búcsúztatási szertartását követően, melyen Szlovákiát képviselte. Bővebben...

15:39 – III. Károly király, ahogy a királyi család többi tagja is már Windsorba vannak, megelőzve a menetet.

15:28 – II. Erzsébet királynő négy gyermeke egy fotón.

01

15:25 Itt követheti élőben a királynő koporsóját szállító, Windsor felé tartó halottaskocsiját. A Westminster-apátságban kétezer vendég volt a szertartáson, Windsorban nagyjából nyolcszázan vesznek majd részt az ottani gyászszertartáson, ami magyar idő szerint négy óra után fog kezdődni.

15:07 – Képek a királynő koporsóját a Wellington-emlékműhöz kísérő menetről.

Galéria

14:56 – A menet elhaladtával a Whitehallon sorakozó tömeg elkezdett feloszlani. Miután az utolsó katonák is vastaps közepette távoztak, a rendőrök egy irányba terelve engedték lassan távozni az embereket. 

14:45 – II. Erzsébet koporsóját halottaskocsiba tették, és a kocsi a Wellington-diadalívtől elindult a királyi család nevét adó Windsor-kastélyba, közben felcsendült a himnusz is. A tervek szerint két óra alatt kéne átérniük, és utána ott újabb gyászmenet indul – írja a Telex.

14:38 – Egy kilométer hosszan állnak az emberek reggel óta a windsori kastélyhoz vezető Long Walk két oldalán. A tömeg óriáskivetítőkön tudta követni a gyászszertartást.

14:29 – A királynő koporsója megérkezett a Wellington-diadalívhez.

14:19 – Ahogy a menet végigvonult a The Mallon, a Buckingham-palotát a Trafalgar térrel összekötő úton, elhaladtak a királynő szülei, VI. György király és Erzsébet királyné tiszteletére emelt szobrok mellett. A menet eleje már elért a Wellington-diadalívhez.

14:08 – Nyilvánosságra hozták II. Erzsébet királynő utolsó portréját. Bővebben...

13:59 – Hatalmas tömeg várja Erzsébet királynőt Windsorban. A királynő koporsója várhatóan négy után ér Windsorba.

13:57 – Felvételek II. Erzsébet királynő temetési szertartásáról.

Galéria

13:39 – II. Erzsébet állami temetésének megszervezése olyan mértékű, amilyenre 70 éve nem volt példa Nagy-Britanniában, VI. György király 1952-es temetési menete óta. Több mint 3000 katona vesz részt civil szervezetekkel együtt.

13:35 – Percenként harangoznak a Big Benben. A Hyde Parkban pedig ágyúlövésekkel tisztelegnek Erzsébet királynő előtt.

13:26 – Néma csend lett az addig megállás nélkül pusmogó tömegben.

13:13 – A szertartásnak vége, a koporsót kiviszik épp az apátságból, a királyi család pedig követi. A királynő koporsója szintén a katonák vontatta ágyútalpon, lassú díszmenetben elindult a Hyde Park délkeleti sarkában emelkedő, hozzávetőleg egyórányi útra lévő Wellington-emlékműhöz. A menetet a kanadai királyi lovasrendőrség díszegysége vezeti.

13:05 – A kétperces néma csend és főhajtás után a Westminster-apátságban elénekelték az új, God Save the King kezdetű angol himnuszt.

12:58 – Kétperces néma csenddel zárul a szertartás a Westminster-apátságban. Országszerte így emlékeznek meg II. Erzsébetről.

12:57 – Canterbury érseke ezután az Isten kegyelmébe ajánlotta II. Erzsébet lelkét, „az örök életre való feltámadás reményében”.

12:56 – Egy rendőrtiszt szolgálat közben elájult a királynő temetési ceremóniája alatt. 

12:53 – Jill és Joe Biden is írtak a részvétnyilvánító könyvbe.

12:45 – A II. Erzsébet koporsóját díszítő koszorú a Károly által kért virágokból készült, és az új uralkodó személyes üzenete is szerepel rajta. A virágok a Buckingham-palota, a Clarence House és a Highgrove House, a királynő által szeretett rezidenciák kertjeiből származnak.

12:35 – Kifejezetten a királynő temetésére szerezte azt a dalt Judith Weir zeneszerző, amelyet a királyi család tagjai együtt énekeltek a szertartáson.

12:33 – II. Erzsébet királynő temetése előtt a világmédiát elárasztották a politikai vezetőkről készült fotók és videók. Több külföldi médium Čaputová barátjáról, mint Szlovákia köztársasági elnökéről írt. Bővebben...

12:37 – A brit miniszterelnök, Liz Truss a Bibliából olvas fel egy részletet.

12:26 – A néhai királynő koporsóját a brit monarchia és az uralkodóház lobogója, a Royal Standard borítja, és tetején elhelyezték a koronázási ékszerekkel együtt a kétezer gyémánttal ékesített birodalmi állami koronát – Imperial State Crown –, amelyet a brit uralkodók a legjelesebb állami eseményeken, például a parlament évenkénti megnyitóján viselnek.

12:25 – A szertartáson jelen vannak a Nemzetközösség országainak vezetői is, köztük Justin Trudeau kanadai, Anthony Albanese ausztrál és Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök is.

12:23 – III. Károly király és felesége, Kamilla királyné egymás mellett foglalnak helyet az első sorban, nem messze tőlük Anna hercegnő, András herceg és Eduárd wessexi gróf ülnek. A sor túlsó oldalán Vilmos herceg, a felesége és két gyerekük, György és Sarolta foglaltak helyett. A király mögött Harry herceg ül Meghan Markle-lel.

12:21 – III. Károly király könnyeit törölgetve kísérte be II. Erzsébet brit királynő koporsóját a Westminster-apátságba, felesége, Kamilla királyné oldalán.

12:17 – A westminsteri prépost elkezdte a gyászszertartást.

12:14 – Összesen körülbelül kétezer politikust, állam- és kormányfőt tud befogadni a londoni Westminster-apátság, ennyien érkeztek a délelőtt folyamán II. Erzsébet temetési szertartására. A koporsó bevonulásakor a kórus a Jelenések könyve 14:1. verséből énekelt sorokat.

12:10 – Várhatóan 4 milliárdnál is többen követik majd a tévében a királynő temetését. Ezzel a világ legtöbb nézőt vonzó tévés eseményévé válik Erzsébet királynő búcsúszertartása.

12:04 – A hordozócsapat és a menet 8 perc alatt jutott el a Westminster Halltól a westminsteri apátság belsejébe a királynő koporsójával.

12:00 – A koporsót bevitték az apátságba. Tetején a koronával. A koporsót a királyi család követi.

11:57 – Megérkezett a koporsó a Westminster-apátság nyugati kapujához.

11:54 – A királynő koporsóját elkezdték átszállítani a Westminster Hallból a westminsteri apátságba, ahol a búcsúszertartás lesz majd. A koporsót a Királyi Haditengerészet ágyútalpára helyezték, amelyet a haditengerészet 142 katonája húzza.  A koporsót a királynő gyerekei, III. Károly, Anna hercegnő, András herceg és Eduárd wessexi gróf kísérik. A kísérők között vannak a királynő unokái, Vilmos és Harry herceg, valamint Anna hercegnő fia, Peter Phillips is.

11:51 – III. Károly király elindult a Westminster Hall felé, vele utazik két fia, Vilmos herceg és Harry herceg is.

11:50 – Megérkezett a helyszínre György herceg és Sarolta hercegnő is. Kamilla királynéval és Katalin hercegnével érkeztek meg egy autóban.

11:44 – A 24.hu a Telegraph nyomán azt írja, Vilmos herceg is az apátság felé tart autójával. Mellette foglalt helyet lánya, Sarolta hercegnő is.

11:42 – Több volt brit miniszterelnök is megérkezett már II. Erzsébet királynő temetésére: John Major, Tony Blair, Gordon Brown, David Cameron, Theresa May és Boris Johnson is a helyszínen van.

01

11:37 – Emmanuel Macron francia elnök és felesége, Brigitte Macron is megérkeztek a helyszínre.

01

11:35 – Joe Biden amerikai elnök és felesége, Jill Biden first lady is megérkezett a Westminister-apátságba.

Joe és Jill Biden

11:30 – A délben kezdődő temetés előtt 96-szer fognak harangozni, minden percben egyet, így emlékezve az uralkodó 96 évére.

11:04 – Több százan éjszakáztak London belvárosában a gyászmenet útvonalának mentén, hogy biztosan láthassák a királynő koporsóját.

01

10:39 – A királynő temetésének napja munkaszüneti nap az Egyesült Királyságban.

Galéria

10:21 – Szlovákiát Zuzana Čaputová államfő képviseli a szertartáson. Bővebben...

10:15 – Hétfő reggel 7:30-kor bezárult a Westminister-palota kapuja. II. Erzsébet királynő a brit parlamentnek is helyet adó épületben volt felravatalozva, ami előtt az utóbbi napokban néha 24 órás sor állt. A Telex időbe rendezte a volt uralkodó temetésének főbb eseményeit.

Érdekes

A temetés (magyar idő szerinti) menetrendje a következő lesz:

  • 11:44: A királynő koporsója elindul a Westminster-palotából a Westminster-apátságba. A koporsót egy ágyútalpon fogják húzni haditengerészek, a menetet a királyi család vezeti, mögöttük haladnak majd a legfontosabb gyászolók.
  • 11:52: A koporsó megérkezik a Westminster-apátságba.
  • 12:00: A temetési szertartás elkezdődik. Az eseményt David Hoyle westminsteri prépost és Justin Welby, Canterbury érseke vezeti, az imádságokon kívül felszólalnak világi szereplők, beszédet mond többek között Liz Truss brit miniszterelnök is.
  • 12:55: Két perc néma csenddel emlékeznek meg a királynőről a Westminster-apátságban és Nagy-Britannia-szerte.
  • 13:00: A szertartás véget ér, eljátsszák a brit himnuszt, amelynek szövege szerint most már „Isten óvja a királyt!” kell mondani „Isten óvja a Királynőt!” helyett. A koporsó elindul az apátságból Londonon keresztül, miközben a Big Ben harangjait folyamatosan félreverik.
  • 14:00: A koporsó megérkezik a Wellington-diadalívhez, ahol halottaskocsiba rakják. Innen a gyászolók és a kocsi is elindulnak a királyi család nevét adó Windsor-kastélyba.
  • 16:06: A halottaskocsi megérkezik Windsorba, ahol újabb gyászmenet indul. A király és a családjuk gyalogosan kísérik majd a koporsót a windsori kastélyban található Szent György-kápolnához.
  • 17:00: Elkezdődik a gyászszertartás a Szent György-kápolnában.
  • 20:30: Lezárul a temetés. II. Erzsébetet néhai férje, Fülöp született dán és görög királyi herceg, halálakor edinburgh-i herceg mellé temetik.

08:48 – Ma végső búcsút vesznek hétfőn II. Erzsébet királynőtől. Az egész napos szertartássorozaton több száz magas rangú hazai és külföldi meghívott lesz jelen, köztük állam- és kormányfők, valamint az európai monarchiák uralkodói.

(Telex, 24.hu, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?