Horvát államfő: Izraelnek joga van az önvédelemhez, de nincs joga a megtorláshoz

Zoran Milanovic

Izraelnek joga van az önvédelemhez, de nincs joga a megtorláshoz és a mészárláshoz – mondta Zoran Milanovic horvát államfő csütörtökön újságíróknak Zágrábban.

A horvát elnök emlékeztetett arra, hogy amikor a Hamász megtámadta Izraelt, ő elítélte a gyilkosságokat, sőt kifejezte „mélységes undorát”. A Gázai övezet ellen elindított izraeli hadművelet kapcsán ugyanakkor elmondta: „Izraelnek abszolút joga van az önvédelemhez, de ez a jog nem foglalja magában a bosszút és a civilek lemészárlását”.

Szolidaritása jeléül a horvát külügyminisztérium kifüggesztette épületére az izraeli zászlót. Ezzel kapcsolatban Milanovic kifejtette: más országok zászlajának nincs helye Horvátországban. Kivételként említette a szigorúan szabályozott helyzeteket, így a kisebbségek, valamint az Európai Unió és a NATO zászlaját.

A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei múlt szombaton meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek a zsidó állam déli részébe, és több mint 1300 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, mintegy 150 embert elraboltak, és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen indított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta az 1400-at, a sebesülteké pedig az 5600-at.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?