Horthy Miklós-szobrot avattak Kerekiben

Kereki |

<p>
<p>Horthy Miklós-szobrot avattak a Somogy megyei Kerekiben vasárnap. A fából faragott, egész alakos, életnagyságú szobrot több mint ötszáz ünneplő jelenlétében leplezték le.</p>
<div><br /></div>
</p>

Az eseményen Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy István - Mártírok és Hősök Alapítvány elnöke, a rendezvény főszervezője üdvözölte a megjelenteket, köztük a Történelmi Vitézi Rend és a Horthy Miklós Társaság képviselőit, gróf Károlyi Lászlót és Horthy-leszármazott feleségét, Erzsébet asszonyt, a Gój motorosokat, valamint a Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Székelyföld képviselőit.

A település alpolgármestere, Csicsai László, a szobor egyik állítója arról beszélt, hogy Kerekiben két éve született meg az elhatározás, hogy méltó emléket állítanak a magyar történelem nagyjainak, akik közül elsőként a volt kormányzóra esett a választás. A szobor állításának időpontjául Horthy legfényesebb haditettének időpontját, az otrantói győzelem évfordulóját választották. A polgármester beszámolt arról is, hogy a falu lakosságának több mint 10 százaléka támogatta, és senki nem ellenezte, hogy a teret, ahol a szobrot felállították, Horthy Miklósról nevezzék el.

Vitéz Molnár-Gazsó János, a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya arról beszélt, hogy "a nemzet régi adósságát törleszti hű fiának" a szoborállítással.

Knoll Gyula nyugalmazott repülőezredes, a Horthy István - Mártírok és Hősök Alapítvány kurátora azt hangsúlyozta, hogy a magyar nép sokáig hallgatott a hősi halottairól, mert a háború utáni magyar politikusok Európában egyedüliként nem vállalták a múltat, az elődöket, a hősöket, ami pedig attól függetlenül kijár, hogy vesztessé, vagy győztessé válik valaki egy háborúban.

Kocsis Sándor, a Horthy Miklós Társaság alelnöke beszédében felvetette: a kereki szoborállítás várhatóan "támadást indít majd el a történelemhamisító liberál-bolsevik oldalon".

Ennek alátámasztására a Gój Motorosok vezetője felolvasott egy Dániel Péter által írt levelet, amelyben a szélsőséges akcióiról elhíresült ügyvéd kilátásba helyezte, hogy leönti vörös festékkel az új szobrot. "Amennyiben ez megtörténik, a Gój motorosokra számíthattok, gyorsabban megoldjuk, mint a bíróság" - fogalmazott a felszólaló, akinek szavait taps fogadta.

A beszédek után a szobrot, Kücsön Norbert alkotását Zetényi-Csukás Ferenc és Horthy Éva leplezte le, amit a rendezvény résztvevői megkoszorúztak.

Az 570 lakosú Kereki polgármestere, Marton Lajos az MTI-nek korábban azt mondta, hogy a szoborállítás megosztotta a falut, egyben jelezte: szeretné, ha a település nem válna politikai csaták színterévé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?