Megfricskázták az államot a cseh informatikusok - egy hétvége alatt ingyen megcsinálták a programot, amire a kormány 400 milliót akart költeni

számítógép illusztráció

Hatvan önkéntes cseh számítógépes szakember a hét végén Prágában két nap alatt ingyen elkészítette a közeljövőben bevezetésre kerülő cseh elektronikus sztrádamatricák tájékoztatási rendszerét, amelyet hivatalosan átadnak az államnak - közölte Tomás Vondrácek, az akció szervezője.

A rendszer eredetileg 401 millió koronába került volna, de a pályázatot a közfelháborodás és a bírálatok következtében megszüntették. Az illetékes állami hatóságok nyílt pályáztatás nélkül az Asseco Central Europe társaságot választották ki a rendszer kimunkálására és működtetőjének. A megrendelést az ellenzéken kívül Andrej Babis kormányfő is élesen bírálta, túl drágának és átláthatatlannak minősítette.

A zavaros ügy következményeként a kormányfő a múlt héten menesztette Vladimír Kremlík közlekedési minisztert és a tárca vezetésével Karel Havlícek miniszterelnök-helyettest, ipari és kereskedelmi minisztert bízta meg. Havlícek, aki a kormányfővel együtt vasárnap délután felkereste a rendszeren dolgozó IT-szakembereket, bejelentette, hogy az állam felmondja az elektronikus sztrádamatricák bevezetésével kötött összes korábbi szerződését.

A kormányfő nagyra értékelte a kezdeményezést, valamint a számítógépes szakemberek munkáját, s közölte, hogy a program átvétele és ellenőrzése után nyílt pályázatot írnak ki a rendszer működtetésére. A kormány korábbi döntése alapján Csehországban 2021-től vezetnék be az elektronikus sztrádamatricákat a személyautók számára. Az egy éves sztrádamatrica ára jövőre is maradna az eddigi 1500 korona.  

A cseh programozók által létrehozott tájékoztatási és eladási rendszer vasárnap este óta működőképes. A szakértők teljes egészében elkészítették a rendszer nyilvános részeit, míg biztonsági, bizalmas szoftverrészeket olyan cégeknek kell elkészíteniük, amelyek megfelelő biztonsági felhatalmazásokkal rendelkeznek - mondta Tomás Vondrácek újságíróknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?