Hónapokig elhúzódna az amerikai fegyverek leszállítása

Washington |

<p>Hónapokba telne az amerikai fegyverek Ukrajnának történő leszállítása, ha Barack Obama elnök rászánná magát egy ilyen döntésre, és ez a lassúság erősen tompítaná a katonai támogatás hatását a harctereken - írta csütörtöki számában a The Wall Street Journal.</p>

A lap rámutatott, hogy már a halált nem okozó eszközök Ukrajnába juttatása is komoly bürokratikus és logisztikai akadályokba ütközött. Noha Kijev már a kelet-ukrajnai konfliktus kitörésekor beterjesztette Washingtonnak a segélyre vonatkozó igényeit, az azonnali fogyasztásra kész élelmiszercsomagok tavaly márciusban, az elsősegélycsomagok júniusban, a kézi adóvevők júliusban, a sisakok augusztusban, az éjjellátó készülékek szeptemberben, az ellenséges aknavetőket bemérő radarok pedig novemberben és decemberben kezdtek megérkezni.

A külföldre irányuló amerikai fegyvereladások rendszerét alapvetően úgy alakították ki, hogy az a szövetségesek katonai potenciáljának fokozatos erősítését szolgája, ne pedig a sürgősségi segélyezést. De a halált nem okozó katonai eszközök szállítását tovább lassította, hogy az ukránok nem voltak tisztában az amerikai bürokrácia szabályaival, és nem tudták hogyan kell megfogalmazni a kérvényeket, amelyeket végül amerikai tisztségviselők írtak meg helyettük.

A mechanizmusba emellett olyan biztosítékokat is beépítettek, amelyek azt hivatottak szavatolni, hogy a fegyverek ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe. A konkrét eszközök leszállítását ezért hosszas belső engedélyeztetési viták lassítják. 

A folyamat a Pentagon több tisztségviselője szerint felgyorsult, mert több bürokratikus akadályt sikerült kiiktatni a rendszerből, és Ukrajnát kiemelt fontosságú rendeltetési országnak nyilvánították.

Az Egyesült Államoknak azonban jelenleg nincsenek fölös tartalékai olyan eszközökből - páncéltörő eszközök, aknavetők és más védelmi eszközök - amelyeknek az esetleges Ukrajnába szállítását a Fehér Ház fontolóra vette. Ezeket a fegyvereket ezért közbeszerzési eljárás keretében meg kellene rendelni a gyártóktól, ami hónapokig elhúzódhat, és ami időt biztosítana Moszkva számára, hogy további fegyverekkel lássa el a kelet-ukrajnai szakadárokat.

Noha a Fehér Ház még mérlegeli, hogy engedélyezze-e a fegyverszállításokat, a kongresszus már elfogadta azt a törvényt, amely erre felhatalmazást ad a számára. A washingtoni viták középpontjában az áll, hogy vajon egy ilyen lépés olaj lenne-e a tűzre, vagy pedig a veszteségek növekedése jobb belátásra bírná Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?