Holtan találtak rá Luis Stitzinger tapasztalt német hegymászóra a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsán a Himalájában.
Holtan találtak egy neves német hegymászót a Himalájában
A hegyivezetőként és síoktatóként is ismert Stitzingert csütörtökön nyilvánították eltűntnek. Az 54 éves hegymászó korábban egyedül vágott neki a 8586 méter magas Kancsendzönga meghódításának India és Nepál határán.
Holttestét 8400 méteren találták meg, és öt serpa hozta le földi maradványait – közölte a Himalayan Times című helyi lap Mingma serpára, a Seven Summit Treks vezetőjére hivatkozva, akinek cége Stitzinger expedícióját szervezte.
Úgy tudni, az extrémsportokat kedvelő hegymászó oxigénpalack nélkül indult útnak, azt tervezte, hogy még a mostani szezonban sítalpakon ereszkedik le a Kancsendzöngáról. Korábban hét, több mint 8000 méter magas hegyen is síelt már, és időnként felesége, a szintén képzett hegymászó Alix von Melle is elkísérte.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.