Holnap találkozik Putyin és Bush

Moszkva. Az 1972-ben megkötött szovjet–amerikai rakétavédelmi egyezmény jövője lesz az egyik legfontosabb kérdése Vlagyimir Putyin orosz és George W. Bush amerikai elnök holnap kezdődő washingtoni eszmecseréjének.
Ezt a véleményt Igor Ivanov orosz külügyminiszter fejtette ki tegnap újságíróknak.

Moszkva. Az 1972-ben megkötött szovjet–amerikai rakétavédelmi egyezmény jövője lesz az egyik legfontosabb kérdése Vlagyimir Putyin orosz és George W. Bush amerikai elnök holnap kezdődő washingtoni eszmecseréjének.

Ezt a véleményt Igor Ivanov orosz külügyminiszter fejtette ki tegnap újságíróknak. Az orosz diplomácia vezetője szerint az orosz-amerikai csúcstalálkozón közös álláspont alakulhat ki a védelmi és támadó fegyverek kérdéséről, megállapodásról azonban még korai lenne beszélni. „Meg kell várni a látogatás végét” – fogalmazott Ivanov. A nukleáris fegyverek nagyarányú csökkentésére vonatkozó amerikai ajánlatra a külügyminiszter úgy reagált, hogy Moszkva „konkrét számokat vár”.

A The Washington Post című amerikai napilap értesülése szerint a csúcstalálkozón olyan megállapodás születhet, amely – fokozatosan – akár egyharmadára is csökkentheti a tömegpusztító fegyverek számát. A lap szerint az orosz és az amerikai elnök kétezerben vonhatja meg a nukleáris robbanótöltetek számát, miközben jelenleg mindkét ország egyenként több mint 6 ezer ilyen katonai eszközzel rendelkezik. A The Washigton Post már korábban tudni vélte, hogy a Putyin-Bush találkozón megegyeznek a rakétavédelmi szerződés jövőjéről is. Ennek értelmében Moszkva feladná ellenkezését az amerikai rakétavédelmi terveket illetően, Washington viszont nem mondaná fel egyoldalúan az említett 1972-es szerződést. Moszkvában egyelőre cáfolják ezt a lehetőséget, Ivanov szerint egy ilyen átfogó megállapodás tető alá hozása több időt követel, mint egy csúcstalálkozó időtartama. Putyin elnök viszont az amerikai ABC televíziós társaságnak adott szerdai interjújában Moszkva kompromisszumkészségét hangsúlyozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?