Hollandia a nyáron megkezdi az ukrán pilóták F–16-os kiképzését

F-16

Hollandia Dániával és az Egyesült Államokkal együtt azon dolgozik, hogy még a nyáron megkezdjék az ukrán pilóták F–16-os vadászgépek vezetésére való kiképzését – jelentette be Kajsa Ollogren védelmi miniszter Twitter-bejegyzésében.

A miniszter az amerikai védelmi miniszterrel, Lloyd Austinnal, és az ukrajnai katonai ellátásban együttműködő, 50 országot tömörítő nemzetközi kapcsolattartó csoporttal folytatott egyeztetést követően közölte a hírt.

Austin pénteken azt nyilatkozta, hogy a következő hetekben az Egyesült Államok a programban vezető szerepet vállaló Hollandiával és Dániával együttműködve kidolgozza a kiképzés kereteit az F–16-os vadászrepülőkre ukrán pilóták számára. Elmondta azt is, hogy Norvégia, Belgium, Portugália és Lengyelország már felajánlotta segítségét a képzési programban, de még más országokét is várják.

Onno Eichelsheim, a holland fegyveres erők parancsnoka szerint a kiképzés körülbelül egy tucat pilótával kezdődik el. A kiképzendő pilótákat Ukrajna fogja kiválasztani, valószínűleg olyan személyeket, akik már tapasztalattal rendelkeznek szovjet MiG típusú vadászgépek kezelésében.

„Lassan, de biztosan szeretnénk több pilótát fogadni a későbbiekben, azonban nem lehet nagy létszámmal kezdeni. Nekünk is tudni kell, milyen anyaggal dolgozunk” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a kiképzésre sok időt kell szánni, a gyorstalpaló tréningeknek nincs értelme, mivel az F–16-os gépek kezelése bonyolult, hónapok kellenek a megtanulásához.

Megjegyezte azt is, hogy a képzésben való részvételhez az ukrán pilótáknak valószínűleg angolul is meg kell majd tanulniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?