<div>A kormánypárt várt sikerét hozta a magyarországi önkormányzati választás - emelte ki hétfő hajnali jelentésében az APA osztrák hírügynökség, hozzátéve, hogy megfelelt a várakozásoknak a 42,79 százalékos részvételi arány is.</div><div> </div>
Hírügynökségi visszhangok: a várt eredmény született
Budapest |
Orbán Viktor miniszterelnöktől a hírügynökség azt a kijelentést idézte, hogy az országgyűlési és az európai parlamenti választások után a Fidesz harmadszor is győzelmet aratott, Budapesten pedig a kormánypártok több mint kétharmadot szereztek. A Fideszt már a választás előtt biztos győztesként kezelték - tette hozzá. Idézte a jelentés Tóbiás József MSZP-elnököt is, aki vasárnap este azt mondta, hogy lezárult az alkuk korszaka az ellenzék soraiban. A Jobbikkal kapcsolatban pedig az APA azt írta, hogy a vidék nagy részén legyőzte a baloldali ellenzéket, és Vona Gábor elnök szerint ez a párt lesz a Fidesz valódi kihívója 2018-ban. Az amerikai AP hírügynökség a Fidesz dominanciáját emelte ki, és úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pártja volt az egyértelmű győztese a választásoknak, hiszen jelöltjei elnyerték a budapesti főpolgármesteri széket, és a 23 legnagyobb város közül 20-ban győzedelmeskedtek. A spanyol EFE hírügynökség azt húzta alá, hogy a Fidesznek minden megyében és Budapesten is sikerült megőriznie négy évvel ezelőtt szerzett többségét, sőt a fővárosban kétharmados többséggel kormányozhat majd. Hozzátette, hogy Budapesten a baloldal főpolgármester- jelöltje a kampány végén lépett vissza, és emiatt sok szavazója nem vett részt a választáson. A Hszinhua kínai állami hírügynökség szerint is Tarlós Istvánnak kedvezett az, hogy a baloldali pártok egy része végül Bokros Lajost támogatta, voltak viszont, akik egyik jelölt mögé sem kívánták felsorakozni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.