<p>Még hetekig fenntartják a franciaországi Ile-de-France régióban a terrorkészültség legmagasabb szintjét, az ország többi részében pedig a hozzá kapcsolódó különleges intézkedéseket, sőt tovább szigorítják azokat - jelentette be szombaton Bernard Cazeneuve belügyminiszter a kormány válságtanácskozása után, amelynek témája az előző nap véget ért terrorcselekmény-sorozat volt.</p>
Hetekig fenntartják a terrorkészültség legmagasabb szintjét
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/france_newspaper_attack499255_0.jpg.webp?itok=qCSa4UES)
Továbbra is vannak kockázatok - tette hozzá Cazeneuve, és a lehető legnagyobb éberségre szólította fel az ország társadalmát. Elmondta, hogy a készültség keretében mozgósított több ezer rendőr, katona és egyéb biztonsági személyzet létszámát több százzal növelik.
Az áldozatok emlékére rendezendő vasárnapi párizsi megemlékezéssel kapcsolatban - amelyen a francia elnök és több külföldi vezető is részt vesz - a miniszter kijelentette, hogy a hatóságoknak minden eszköz a rendelkezésükre áll a biztonság szavatolásához.
A francia hadsereg vezérkarának szóvivője eközben bejelentette, hogy mintegy ötszáz további katonát vezényelnek Párizsba és a főváros térségébe. "Az ötszáz fős erősítés két hullámban fog megtörténni" - közölte Gilles Jaron ezredes.
Több mint egymillió embert várnak az eseményre, amelyen a cél a megemlékezésen kívül a szabadság és a demokrácia melletti kiállás lesz a terrorizmussal szemben. Pénteken a legfontosabb európai vezetők, Angela Merkel német kancellár, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, David Cameron brit kormányfő, valamint Mariano Rajoy spanyol és Matteo Renzi olasz miniszterelnök egymás után jelentették be, hogy jelen lesznek a megemlékezésen.
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője péntek este közölte az MTI-vel, hogy Orbán Viktor miniszterelnök köszönettel és tisztelettel elfogadta a francia kormány meghívását az eseményre. A Demokratikus Koalíció szombaton közölte, hogy elnöke, Gyurcsány Ferenc és a párt európai parlamenti képviselője, Molnár Csaba is részt vesz a megemlékezésen Franciaország budapesti nagykövetének a meghívására.
Bernard Cazeneuve közölte még: a nyomozók arra összpontosítanak, hogy a terrortámadások elkövetői tagjai voltak-e egy nagyobb szélsőséges hálózatnak. Az esetekkel kapcsolatban öt embert őrizetben tartanak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.