Helyesbített a Fehér Ház: Barack Obama mégis találkozott kenyai nagybátyjával

Washington |

<p>A Fehér Ház megváltoztatva korábbi állásfoglalását csütörtökön azt közölte, hogy Barack Obama amerikai elnök egyetemista korában valóban együtt élt rövid ideig saját nagybátyával, aki éveken át dacolt a kitoloncolásról szóló bírósági döntéssel.</p>

James Carney fehér házi szóvivő közölte, hogy amikor első ízben nyilvánosságot kapott az ügy, a Fehér Ház ezt azért cáfolta, mert a kormányzati illetékesek átnézték az elnök dokumentumait, s nem kérdezték meg magát Obamát arról, hogy valóban találkozott-e kenyai születésű nagybátyjával, Onyango Obamával, akit Omar Obamaként is ismernek, és aki közel fél évszázada él már az országban, egy ideje illegálisan.     Egy bostoni bíró kedden úgy döntött, hogy az Egyesült Államokban maradhat a 69 éves férfi. Leonard Shapiro bíró a bevándorlási törvény ama cikkelyére hivatkozott, amely szerint állandó lakhatási engedélyt kaphat az a személy, aki 1972 előtt érkezett az Egyesült Államokba és jó erkölcsű. A 69 éves Onyango Obama a bíróság elé állva közölte, hogy ötven éve él az Egyesült Államokban, rendszeresen fizetett adót, és csak egyszer hajtottak végre ellene hatósági kényszerintézkedést.    Az amerikai média szerint Onyango Obama 1963-ban érkezett Kenyából az Egyesült Államokba, és a massachusettsi Cambridge-ben tanult. A férfinak 1970 végéig el kellett volna hagynia az Egyesült Államokat, mert lejárt a vízuma, de ezt nem tette meg, holott többször - utoljára 1992-ben - hozott a bíróság olyan döntést, hogy ki kell őt toloncolni az országból.     Az idős férfinak tavaly augusztusban gyűlt meg a baja a bevándorlási hatóságokkal, miután Bostonban rajtakapták ittas vezetésen, és terepjárójával majdnem nekiment egy rendőrautónak. Onyanga Obamát őrizetbe vették, és több mint két hetet kellett börtönben töltenie.        Az ominózus incidens után adott ki közleményt a Fehér Ház arról, hogy Barack Obama sosem találkozott édesapja kenyai féltestvérével. Onyango Obama azonban ezt kedden cáfolta a bíróság előtt, mondván, az unokaöccse a nyolcvanas évek végén három hetet töltött vele Cambridge-ben, a Harvard Egyetem joghallgatójaként.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?