Hazudik az átvilágító?

Budapest. Tarr György egykori átvilágítóbíró kifogásolja, hogy Medgyessy Péter vállalta a jelölést a kormányfői posztra, holott az átvilágító bírák 1997-ben megállapították, hogy nem láthatna el magas közfunkciót.

Budapest. Tarr György egykori átvilágítóbíró kifogásolja, hogy Medgyessy Péter vállalta a jelölést a kormányfői posztra, holott az átvilágító bírák 1997-ben megállapították, hogy nem láthatna el magas közfunkciót. Tarr ezért arra kér választ Medgyessytől, miként tudja összeegyeztetni jogilag, morálisan és a politikai erkölcs szempontjából azt, hogy kormányfői posztot akar vállalni, miközben az 1994. évi XXIII. törvény alapján már 1997-ben, pénzügyminisztersége idején lemondásra szólíttatott fel. Tarr közli: a törvény értelmében új átvilágításra nincs szükség, hanem a korábbi döntés alapján újra fel kell szólítani Medgyessyt a lemondásra. Az átvilágító bizottság 1997-ben vizsgálta Medgyessy Pétert, és megállapította, hogy operatív vagy más bizalmas forrásból származó jelentéseket kapott, amikor miniszterelnök-helyettes volt a Kádár-rendszerben. A törvény előírása szerint a bizottságnak ilyen esetben lemondásra kell felszólítania a vizsgált személyt. Ha lemond, a vizsgálat eredménye titokban marad, ha viszont nem, akkor azt a bizottság közzé teszi. Medgyessy 1997-ben, a Horn-kormány idején nem mondott le pénzügyminiszteri posztjáról, ezért a jelentést nyilvánosság elé tárták. Medgyessy Péter akkor így nyilatkozott: „Nincs olyan megállapítás az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott bizottság személyem átvilágításáról szóló határozatában, amelynek alapján mérlegelnem kellene lemondásomat.” Medgyessy indoklása szerint a vizsgálat két lényeges megállapítást tett: megállapította, hogy a III/III-as ügyosztály számára soha semmilyenfajta tevékenységet nem végzett, valamint azt, hogy 1987. december 16-ától 1990. május 22-éig miniszterelnök-helyettes volt. „Hivatalom alatt kaptam bizalmas forrásból származó jelentéseket, amelyekből azonban azok eredete nem derült ki. Miután az akkori kormányban a gazdasági kérdéseket felügyeltem, belpolitikai döntéseket nem hoztam, munkámhoz tehát a jelzett jelentéseket nem hasznosítottam. Ezt egyébként az átvilágító bírák határozata sem állítja, hiszen megállapította, hogy a bizottság a jelentések felhasználásának tényét nem vizsgálta” – közölte 1997-ben Medgyessy Péter.

A szocialista miniszterelnök-jelölt az illendőség szabályai szerint magánlevélben fog válaszolni Tarr György volt magánlevelére – közölte Gál J. Zoltán, a kormányfőjelölt helyettes kabinetfőnöke. Hamis állításnak nevezte, hogy Medgyessy a korábbi átvilágítás eredménye miatt közjogi tisztséget nem tölthet be. (n, m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?