<p>Nincsenek a Boko Haram iszlamista szervezet fogságából kedden kiszabadított háromszáz lány és nő között az egy évvel ezelőtt Chibok településről elrabolt középiskolás lányok - közölte szerdára virradóra egy nigériai katonai szóvivő.</p>
Háromszáz nőt és lányt szabadítottak ki Nigériában
A nigériai hadsereg kedd este tájékoztatott arról, hogy katonái csaknem háromszáz elrabolt lányt és nőt szabadítottak ki a Boko Haram fogságából az afrikai ország északkeleti részében fekvő Sambisa erdőségben. Eleinte azonban nem lehetett tudni, hogy a kiszabadult lányok és nők között vannak-e chibokiak.
A Sambisa erdő mintegy 100 kilométerre fekszik a Borno szövetségi állambeli Chiboktól, ahonnan 2014. április 14-én 276 diáklányt rabolt el a radikális milícia. A lányok közül a Boko Haram továbbra is fogva tart mintegy kétszázat. A nigériai hírszerzés korábban azt közölte, hogy a lányok ott lehetnek, habár az Egyesült Államok felderítő drónjai nem találtak erre utaló nyomokat.
A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a térségben. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport tavaly nagyjából tízezer ember halálát okozta a 175 milliós afrikai országban. A Boko Haram az év elején még egy Belgium nagyságú területet uralt Nigériában.
Nigéria, Niger, Csád, Kamerun, valamint Benin hadserege azonban február elején nagyszabású offenzívát indított a szélsőségesek visszaszorítására, sorra visszafoglalva a jelentősebb városokat, felszabadítva azokat a terroristák uralma alól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.