Hárommillió font gyűlt össze a Grenfell Tower áldozatainak megsegítésére

London |

<p>Több mint hárommillió font gyűlt össze adakozásból a londoni Grenfell Towerben pusztító tűzvész áldozatainak megsegítésére - derül ki a JustGiving nevű, adakozásra szakosodott honlap szombati adataiból.</p>

Helyiek nem csak pénzt, hanem élelmiszert, ruhákat, vizet és menedéket is felajánlottak azoknak, akik túlélték ugyan a több tucat halálos áldozatot követelő tüzet, de elveszítették otthonukat és ingóságaik nagy része is bennégett a toronyházban.

Emellett a korábbi konzervatív kormány pénzügyminisztere, George Osborne által vezetett Evening Standard című lap további 1,5 millió fontot gyűjtött az áldozatoknak. A brit kormány 5 millió fontos alap létrehozását ígérte, és Theresa May brit kormányfő arra is ígéretet tett, hogy három héten belül mindenkinek ismét tető kerül a feje fölé.

A tűzoltók eddig harminc hallottat találtak, de mintegy 70 ember nyomtalanul eltűnt, és a legtöbb áldozat valószínűleg soha nem kerül majd elő, mert egyszerűen porrá égtek a pokoli toronyban.

Az ügyből napok alatt politikai kérdés lett. Theresa May miniszterelnököt számos bírálat érte, mert nem találkozott a károsultakkal. Egyik minisztere ezt biztonsági okokkal magyarázta, ám pár órával később II. Erzsébet királynő és Vilmos herceg is a helyszínre látogatott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?