255 túlélője lehet a londoni tűzvésznek

London |

<p>A Scotland Yard hétfői tájékoztatója szerint 255 túlélője lehet a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban kitört múlt havi tűzvésznek.</p>

Andy Chalmers, a rendőrségi vizsgálatot vezető főfelügyelő elmondta: a szerencsétlenség óta elvégzett vizsgálat során a londoni rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy 350-en lakhattak a Kensington and Chelsea kerület északnyugati határában emelkedő toronyházban, és a tűzvész idején közülük 14-en máshol tartózkodtak.

32 áldozatot azonosítottak eddig

Mindezek alapján a rendőrség fenntartja azt a becslését, amely szerint 80 körül lehet a halálos áldozatok száma, bár a végleges adat ezt valószínűleg nem fogja sokkal meghaladni - mondta a vizsgálat vezetője.

Eddig 32 áldozat azonosítását sikerült kétséget kizáróan elvégezni, de Chalmers megerősítette: a rendkívül intenzív tűz olyan pusztítást végzett, hogy az összes áldozat azonosítása lehetetlennek bizonyulhat.

A rendőrtiszt elmondta: a vizsgálatot végző szakértők kézzel próbálják szétválogatni az égett törmelékből az emberi maradványokat, és ebben ilyen feladatokra kiképzett kutyák is segítenek.

Chalmers közölte: a Scotland Yard segítséget kért azoktól a szakértőktől is, akik részt vettek a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozatban elhunytak maradványainak felkutatásában.

A tűzvész június 14-én hajnalban tört ki a 24 emeletes, 127 lakásos toronyházban. Az évtizedek óta példátlan tűzkatasztrófát a rendőrség szerint valószínűleg egy zárlatos hűtőszekrény okozta, amely a negyedik emelet egyik lakásában kapott lángra.

A vizsgálat azonban jelenleg az épület külső burkolóelemeire összpontosul, különös tekintettel arra, hogy a tűzvész óta eddig megvizsgált hasonló burkolatú toronyházak épületburkolati mintái közül egyik sem felelt meg az előírásoknak a hatósági tűzbiztonsági próbákon.

A tűz után a brit kormány hatszáz toronyház tűzbiztonsági ellenőrzését rendelte el.

A Grenfell Tower külső felületét a tavaly befejeződött renoválás során új burkolóelemekkel látták el. A helyi lakóközösség érdekképviseletét ellátó szervezetek azzal vádolják a kivitelezőt - a kerületi tanács ingatlankezelő cégét -, hogy igyekezett minél olcsóbb anyagokat felhasználni.

Gondatlanságból elkövetett emberölés 

Az égő toronyházról készült felvételeken látszik, hogy a tűz rendkívül gyorsan terjedt felfelé az épület külső falfelületein.

A Scotland Yard a múlt héten bejelentette - és ezt a hétfői sajtótájékoztatón is megerősítették a vizsgálat vezetői -, hogy a Grenfell Towerben kitört tűzvész ügyében gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával bűnügyi vizsgálat is folyik.

Hétfőre virradó éjjel komoly tűz pusztított a közeli Camden kerület rendkívül népszerű turistanegyedének egyik piacán is, de itt személyi sérülés nem történt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?