Halálos kimenetelű lakástűz volt a magyarországi Miskolcon

tuzeset k

Egy ember meghalt, hárman pedig füstmérgezést szenvedtek, miután kigyulladt egy háromszintes épület földszinti lakása Miskolcon csütörtökön késő este – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettese pénteken az MTI-vel.

Dóka Imre közleményében azt írta, hogy a Pöltenberg Ernő utcai nyolcvan négyzetméteres lakásban bútorok és berendezési tárgyak égtek. A lakásból három embert kimentettek, de a lángoló helyiségben egy negyedik embert is találtak, akin már nem lehetett segíteni.

A mentők a három embert füstmérgezés miatt kórházba vitték.

A közlemény szerint nem zárható ki, hogy a tűz elektromos meghibásodás miatt keletkezett. Az eset körülményeit a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárásban vizsgálja.  

Dóka Imre felhívta a figyelmet arra, hogy a lakástüzek 61 százaléka a fűtési időszakban következik be, a szóvivőhelyettes egyúttal füstérzékelő használatát ajánlotta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?