Halálos áldozatai vannak a pusztító viharnak Nagy-Britanniában

vihar k

Két halálos áldozata van a Nagy-Britannia nyugati és déli térségein szombaton végigvonult, Darragh névre keresztelt viharnak, amely komoly károkat és áradásokat okozott az érintett országrészekben.

Mindkét áldozat azért vesztette életét, mert az orkán fákat döntött járműveikre. Az egyik ilyen halálos baleset a közép-angliai Birminghamben, a másik az északnyugat-angliai Longton kisvárosban történt.

A brit meteorológia esti összegzése szerint a legerősebb, 150 kilométer/óra sebességű széllökéseket Wales északi vidékein mérték, de az ország belső területein, köztük Londonban is elérte az óránkénti 65-90 kilométeres sebességet a szél.

A szombat esti adatok szerint a nap folyamán Írországban, Észak-Írországban és Nagy-Britanniában csaknem félmillió lakossági és kereskedelmi ingatlan maradt hosszabb-rövidebb időre áramszolgáltatás nélkül.

A nagy londoni repülőtereken időnként jelentős késésekkel ugyan, de folyamatos volt a forgalom.

A walesi főváros, Cardiff légikikötője ugyanakkor szombaton bezárt a vihar miatt, és a közeli, nyugat-angliai Bristol repülőterén is fennakadások voltak a forgalomban.

A brit kormány már előző este figyelmeztetést küldött hozzávetőleg 3 millió ember mobiltelefonjára Walesben és Délnyugat-Angliában, miután a brit meteorológiai intézet a legmagasabb szintű, vörös riasztást adta ki ezekre a térségekre.

Ez volt eddig a legnagyobb mértékű, ilyen jellegű "éles" figyelmeztetés a mobileszközökre kifejlesztett új veszélyhelyzeti riasztórendszer tavaly áprilisi üzembe helyezése és próbaüzeme óta.

Az érintettek mobiltelefonjaira érkező riasztásra az eszközök tíz másodpercig tartó hangos, szirénaszerű hanggal hívták fel a figyelmet, akkor is, ha az adott mobileszköz éppen néma üzemmódra volt kapcsolva.

A vörös riasztást a meteorológia a nap folyamán visszavonta, de a második legmagasabb, sárga riasztás számos országrészben még szombat este is érvényben volt.

A vihart heves esőzések is kísérték; a meteorológia előzetes adatai szerint Wales egyes térségeiben 80-90 milliméter csapadék hullott néhány óra alatt.

Dél-Angliában és Londonban számos sport- és kulturális rendezvényt, köztük több élvonalbeli labdarúgó-mérkőzést is töröltek. Ezek között volt az angol Premier League két szomszédos riválisa, az Everton és a Liverpool szombat délutánra tervezett találkozója, amelyet későbbi időpontra halasztottak.

Walesben a helyi rögbi- és futballbajnokságok összes szombati mérkőzését törölték.

A brit fővárosban a szombati vihar idejére bezártak karácsonyi vásárok, köztük a legnagyobb karácsonyi látványosság, a Hyde Parkban minden évben megrendezett, százezrek által látogatott Winter Wonderland is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?