Haider esete a kamu-Szaddámmal

Bécs. Nem is Szaddám Huszein iraki államfővel, hanem egy hasonmással találkozott Jörg Haider, az osztrák belpolitika fenegyereke a nemzetközi botrányt kiváltó, fél évvel ezelőtti bagdadi látogatásán. Ezt állítja Dieter Buhmann német törvényszéki orvosszakértő a Format című bécsi politikai hetilap tegnapi számában.

Bécs. Nem is Szaddám Huszein iraki államfővel, hanem egy hasonmással találkozott Jörg Haider, az osztrák belpolitika fenegyereke a nemzetközi botrányt kiváltó, fél évvel ezelőtti bagdadi látogatásán. Ezt állítja Dieter Buhmann német törvényszéki orvosszakértő a Format című bécsi politikai hetilap tegnapi számában. Buhmann – a Saarland egyetem törvényszéki orvostani tanszékének munkatársa – különleges módszert fejlesztett ki személyek fényképek alapján történő azonosítására, s módszerét elfogadta a németországi bírósági gyakorlat, valamint az amerikai FBI. Az illetőkről azonos fejtartást ábrázoló fotókon kijelöl bizonyos jellemző részeket, ezeket számítógéppel hasonlítja össze, s csak akkor tekinti azonosnak a két ábrázolt személyt, ha az összes kijelölt rész egybeesik. Buhmann módszerével azt derítette ki, hogy Szaddám Husszein legalább három hasonmást alkalmaz folyamatosan. A Format felkérésére készült szakértői véleményhez Buhmann egy olyan felvételt használt fel, amely kétségtelenül az igazi Szaddámot ábrázolja, amint 1990-ben beszédet mond az Arab Liga ülésén, és ezt 450 további fényképpel hasonlította össze. Ennek során jutott arra a felismerésre, hogy az iraki elnök hasonmásokat alkalmaz. A tudós szerint a három közül az a hasonmás, akivel Haider teázott és fényképezkedett, korábban már mondott Szaddám helyett nyilvános beszédeket és elnökölt a Forradalmi Tanács ülésein. Az illetőnek az „eredetitől” kissé eltér az álla, az ajka, az orra, a homloka és a füle, továbbá másként kopaszodik. Tény, hogy a Format hasábjain közölt fényképek között a hozzájuk fűzött magyarázat ismeretében a kívülálló is könnyedén felfedezi a finom, de tagadhatatlan eltéréseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?