Hackertámadások miatt lerobbant a francia távoktatási rendszer

Hackertámadások miatt lerobbant a francia távoktatási rendszer

Újabb hackertámadások érték egymás után a harmadik nap a francia közoktatás távoktatási rendszerének (Cned) szerverét, amelyet a koronavírus-járvány bezárt iskolák tanulói és oktatói használnak – jelezte csütörtökön a francia oktatási tárca.

A tájékoztatás szerint a Cned valamennyi internetes oldalát érinti a támadás.  

A párizsi ügyészség szerdán bejelentette, hogy vizsgálatot indít a Cned oldalainak sorozatos informatikai támadásai miatt, amely mögött a hatóság feltételezése szerint szándékos károkozási szándék áll.  

Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter már kedden úgy vélte, hogy „egy külföldről érkező nagyon erős informatikai támadásnak” van kitéve a távoktatási rendszer, de nem mondta el, hogy melyik országot gyanúsítja.

A tárca közölte, hogy az ügyészség mellett az informatikai rendszerek biztonságáért felelős országos ügynökség is vizsgálatot indított az ügyben.

A járványhelyzet miatt keddtől egy év után ismét az egész országban bezártak az iskolák, s a héten távoktatásban folytatódik az oktatás, majd két hét tavaszi szünet lesz. A kisiskolások árpilis 26-án visszatérnek a tantermekbe, a középiskolások még egy hétig távoktatásban részesülnek, mielőtt májustól számukra is személyes jelenléttel folytatódik az oktatás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?