Guantánamói foglyok Magyarországon?

Budapest |

<p>Ma Budapesten tárgyal az amerikai elnök guantánamói különmegbízottja. Daniel Fried - aki európai körútja során érkezik a magyar fővárosba -, Szabó Vilmos külügyi államtitkárral és Várkonyi László szakállamtitkárral folytat megbeszélést, és találkozik a parlamenti pártok képviselőivel is.</p>

A külügyi szóvivő korábban hangsúlyozta, még nincs döntés a guantánamói foglyok befogadásáról, az csak széleskörű politikai egyeztetés után születhet meg, de Magyarország továbbra is nyitott a kérdés megvizsgálására. Nem változott az az álláspont, hogy Magyarország legfeljebb egy-két egykori foglyot fogadhat be.

Barack Obama amerikai elnök január 22-én rendelte el a guantánamói katonai börtön egy éven belüli bezárását. A foglyok befogadásáról néhány héttel később több európai országgal, így Magyarországgal is tárgyalásokat kezdett az Egyesült Államok.

Daniel Fried szerdán Madridban átnyújtotta az amerikai kormány hivatalos kérését, hogy Spanyolország négy foglyot fogadjon be a bezárásra váró guantánamói börtönből.

A hét elején tették közzé az Egyesült Államok és az Európai Unió elvi megállapodását a guantánamói foglyok befogadásáról, amelynek értelmében Washington kötelezi magát arra, hogy a befogadó ország rendelkezésére bocsát a volt foglyokkal kapcsolatos minden szükséges információt, beleértve a titkosszolgálati úton nyert értesüléseket is. Emellett Washington arra is kész, hogy egyes esetekben magára vállalja az érintett életkörülményeinek biztosításához kötődő költségek egy részét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?