Budapest. Jogerősen pert nyert Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetője Havas Henrik újságíró ellen. Havasnak 450 ezer forintot kell fizetnie, mert „seggberúgással” fenyegette Grespiket.
Grespik pert nyert
Budapest. Jogerősen pert nyert Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetője Havas Henrik újságíró ellen. Havasnak 450 ezer forintot kell fizetnie, mert „seggberúgással” fenyegette Grespiket. A Fővárosi Bíróság másodfokon abban a magánvádas büntető eljárásban hozott ítéletet, amelyet Grespik kezdeményezett. Havas Henriket bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett becsületsértés vétségében. Az FB megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság október 17-én hozott ítéletét, amelyben a büntető eljárást megszüntette és megrovásban részesítette az újságírót. Havas azt is leírta, Grespiket nem tartja úriembernek, de mint jó keresztény, megbocsát neki, hisz Jézus is az kérte híveitől, bocsássanak meg a szellemi sérülteknek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.