Görög optimizmus

Ankara. Kosztasz Szimitisz görög kormányfő bízik abban, hogy Ciprus 2003 első felében – amikor Görögország az EU soros elnökségét látja el – már tagja lesz az EU-nak. A kijelentés az uniós elnökségre való felkészülést tárgyaló kabinetülés után hangzott el.

Ankara. Kosztasz Szimitisz görög kormányfő bízik abban, hogy Ciprus 2003 első felében – amikor Görögország az EU soros elnökségét látja el – már tagja lesz az EU-nak. A kijelentés az uniós elnökségre való felkészülést tárgyaló kabinetülés után hangzott el. Ez a tempó még akkor is túl gyorsnak tűnik, ha tudjuk, hogy Ciprus már egy hónappal ezelőtt a csatlakozásra várók élére került azzal, hogy a 29 tárgyalási fejezetből 24-gyel már sikerült végeznie. Ráadásul a bővítési folyamatot leginkább Ciprus megosztottságának hosszú ideje megoldatlan ügye zavarja, bár az EU nyilvánvalóvá tette, hogy rendezés híján is hajlandó tagjai közé fogadni a szigetországot. Mindenesetre január közepe óta intenzív tárgyalások folynak Kleridesz ciprusi elnök, és az egyedül Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság vezetője, Rauf Denktasz között a 28 éve megosztott sziget újraegyesítéséről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?