Franciaországi templomi támadás – esti összefoglaló

Párizs |

<p>Túszokat ejtett kedden reggel két, késsel felfegyverkezett férfi egy észak-franciaországi kisváros katolikus templomában. Egyik foglyukat, egy 84 éves papot brutálisan megölték, egy másikat életveszélyesen megsebesítették.</p>

A francia rendőrség - mivel nem adták meg magukat - agyonlőtte a két elkövetőt, akikről később az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet azt állította, hogy a katonái voltak.  A támadók a normandiai, Rouen közelében fekvő Saint-Etienne-du-Rouvray település egyik templomába rontottak be a reggeli mise közben a "Daes" szót - az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet korábbi nevének betűszavát - kiáltva. Öt embert - egy papot, két apácát és két hívőt - túszul ejtettek. Három túsz sértetlenül került ki a drámából. Egyikük - egy apáca - elmondása szerint a két támadó filmre vette a gyilkosságot, ahogy térdre kényszerítették az idős papot, aki megpróbált ellenállni, mire egyikük késével elvágta a torkát.    Az apáca a gyilkosság pillanatát kihasználva kimenekült a templomból. Beszámolója szerint a két dzsihadista valamilyen prédikációt is tartott az oltárnál arabul, amit szintén videóra vett.    Az apáca nagyszerű papnak mondta az áldozatot.    Francois Hollande francia államfő nem sokkal a támadás után a helyszínre sietett. Mint mondta, a gyalázatos terrorcselekmény újabb jele annak, hogy Franciaország háborúban áll az Iszlám Állammal.    "Mindent eszközt be kell vetnünk ebben a harcban" - monda a francia elnök, és támogatásáról biztosította Franciaország összes katolikusát, jóllehet - mint fogalmazott - a támadás minden francia ellen irányult.    Az egyik támadót a francia rendőrség már legalább másfél éve figyelte - mondta az AP amerikai hírügynökségnek egy normandiai muzulmán vezető, Mohammed Karabila. Felfedte, hogy a támadó járt Törökországban, és ezután tartotta szemmel a francia titkosszolgálat. Karabila reményének adott hangot, miszerint a történteket nem szenvedi meg a vallások közötti párbeszéd.    A világ számos országának vezetői mellett a Vatikán is mélységesen elítélte, "barbár gyilkosságnak" minősítette a történteket.     "Különösen azért döbbentünk meg, mert ez a szörnyű tett egy templomban történt, ahol Isten szeretetét hirdetik" - írta közleményében Federico Lombardi vatikáni szóvivő. Hozzátette, hogy Ferenc pápa mélységesen átérzi "az erőszak szörnyűségét, a leghatározottabban elítéli a gyűlölet minden formáját, és imádkozik az érintettekért".    A Katolikus Világifjúsági Találkozón Krakkóban tartózkodó Dominique Lebrun roueni érsek - akinek a  körzetébe tartozik a keddi tragédia temploma - így fogalmazott: "megtörtént az, amire nincsenek szavak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?