Francia elnökválasztás – négyen a rendszer ellen

Ők azok, akikre a francia ember azt mondaná: „tous pourris”, azaz mind romlott. Ezt a kifejezést azonban e politikusok is előszeretettel használják – persze nem önmagukra, hanem a másikra. Ami ugyanis a négy jelöltet összeköti, az a rendszerellenesség.  Mind a négyen az elittel szemben határozzák meg magukat a francia elnökválasztások holnapi első fordulójában. Az utolsó napokra annyira szoros lett a meccs, hogy négy jelölt halad majdnem fej-fej mellett: Emmanuel Macron, a fiatal egykori bankár; Marine Le Pen, a jómódú Le Pen család örököse, aki fiatalként a párizsi luxuspartik rendszeres résztvevője volt; Jean-Luc Mélenchon, a szélsőbaloldali néptribun, aki egykoron szocialista miniszterként képviselte a hatalmat; és François Fillon volt konzervatív kormányfő, aki saját feleségét jutalmazta nem létező munkákért busásan az adófizetők terhére. Négy ember, aki egyszerre jelképezi a rendszert és leváltásának ígéretét. Rendkívüli választásAz idei elnökválasztás mindenképp rendkívüli az ötödik köztársaság történetében. Soha ennyire nem volt még nyitott a meccs, mint most, ráadásul négy jelölt között. Soha ennyire nem került a hatalom közelébe egy szélsőjobboldali vagy szélsőbaloldali jelölt, mint most Le Pen és Mélenchon. Soha nem volt a rendszerellenesség a legfőbb jelszó. Soha nem volt még annyira fiatal politikus az egyik legesélyesebb jelölt, mint most Macron. És soha nem indultak a két nagy tábor, a konzervatívok és a szocialisták jelöltjei annyira leverten, mint most. A szocialisták jelöltjének, Benoit Hamonnak eleve esélye sincs továbbjutni a második fordulóba, és leginkább csak az maradt kérdéses számára, hogy azért még a tíz százalékot eléri-e.S hogy miért határozza meg magát mind a négy esélyes jelölt a rendszerrel szemben? Noha a francia társadalom valóban dühös a jelenlegi állapotokra, a növekvő munkanélküliségre, a lassú gazdasági növekedésre, a bevándorlás jelentette kihívásokra –a „rendszeren” mindenki mást ért.  Le Pen – a nép leányaMarine Le Pen számára az Európai Unió, a globális folyamatok, a külföldi munkavállalók jelentik a rendszert. Míg apja még egy elitista szélsőjobboldalt épített a Nemzeti Fronttal, amely főleg a katolikus nagypolgárság rasszizmusát szolgálta ki, a lány, Marine, munkásvezérként, az elfelejtett elővárosok, lakótelepek képviselőjeként, azaz a „nép” valódi jelöltjeként szólítja meg a baloldal hagyományos bázisát. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"273152","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"359","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Didier Eribon francia szociológus „Visszatérés Reimsbe” címmel írta meg, miként lett gyerekkorának egykori helyszíne, Reims munkásnegyede mára a Nemzeti Front bázisává. A munkásság azt látja, hogy az Európai Unió miatt a keleti olcsó munkaerő ellenőrizetlenül áramlik be, s nyomja le a béreket, a francia árukat pedig nem védi semmi sem a belföldi piacon.  Nem közvetlen rasszizmus hajtja az embereket a Nemzeti Fronthoz, hanem a kilátástalanság érzése. Renaud Dély francia újságíró nemrég jelentetett meg könyvet Marine Le Penről, a gazdag, élveteg elit gyermekéről. Mély, rekedtes, dohányfüstös hangjával, csapzott hajával és nem kevésbé kusza magánéletével azonban sikeresen hitette el a Le Pen lány a legszegényebbekkel, hogy közülük való, s érti a gondjaikat. A szociális dühöt Le Pen az Európai Unió ellen fordítja. Ha ő győz, újratárgyalna minden EU-s szerződést, s végül népszavazással döntené el, maradjon-e egyáltalán Franciaország az Európai Unió tagja. Le Pen vezeti a közvélemény-kutatást – ám a Nemzeti Frontnak eddig sehol sem sikerült a lakosság több mint felét maga mellé állítania, márpedig egy második fordulós sikerhez éppen az kéne. Le Pen mindazonáltal talán a legbiztosabb kihívónak számít, a fő kérdés így leginkább az, hogy ki áll majd vele szemben május nyolcadikán. Az EU-ellenes balosEgyre esélyesebb erre egy szintén dühös ember, aki nem rosszabb színész Le Pennél: a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon, aki szenátorként és miniszterként képviselte a kormányzati baloldalt. 2007-ben aztán önálló pártot alapított, s azóta Marine Le Pen mellett ő is a „nép gyermekének” szerepét viszi. Rekedtes hang, pongyola stílus, asztalcsapkodó ötletek. Noha elvileg Marine Le Pennel teljességgel szemben áll, javaslatai nem sokban térnek el: Mélenchon is újratárgyalná, s akár el is hagyná az Európai Uniót, mindenképpen kilépne a NATO-ból, a nemzetállamot gazdasági, kulturális és társadalmi értelemben is lezárná a globális folyamatokkal szemben, s az oroszokhoz közeledne. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"273153","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"363"}}]] Brüsszelben és Berlinben semmitől nem tartanak jobban, mint egy olyan második fordulótól, ahol Le Pen és Mélenchon között lehetne már csak választani. Mélenchon sikeresen szorította le a színpadról az amúgy megtépázott szocialisták hivatalos jelöltjét, Benoit Hamont – de nem egy progresszív baloldali alternatívát kínál, hanem nacionalizmust és antikapitalizmust vegyítene. Jean-Marie Le Pen nem véletlenül dicsérte meg Mélenchont egy újságinterjúban: nem csupán retorikai tehetségét, de programját is méltatta. Patrick Buisson, Nicolas Sarkozy egykori tanácsadója pedig egyenesen az egyik legkeresztényibb jelöltként jellemezte a kommunista Mélenchont. Fillon, a bukott katolikusLegalábbis François Fillonhoz képest, aki bár nyíltan kiáll katolicizmusa mellett a szigorúan szekuláris francia közéletben is, de közben titokban éveken át nem létező munkákra alkalmazta, mégpedig közpénzből, a saját feleségét. Törvényes ugyan az ilyesmi, de semmiképp sem morális – és különösen szerencsétlen ez egy olyan politikusnál, aki önmagát szintén rendszeren kívüli, „tiszta” jelöltként próbálta meg eladni. A konzervatívokon belül ezért tudta még legyőzni a korrupciós ügyek miatt egykoron elítélt Alain Juppét és a még mindig eljárások alatt álló Nicolas Sarkozyt, de aztán Fillon se bizonyult különbnek. Számára a „rendszer” egyrészről a korrupt elit, másrészről a vallástalanság maga.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"273154","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"382","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Botrányai után Fillon azonban már nem túl hiteles, amikor az elitet ostorozza. Katolicizmusa pedig olyan társadalompolitikát ígér, amelynek nem feltétlenül van többsége a mai Franciaországban. Fillonnak azonban nem csupán a francia állam túlzott szekularizmusa nem tetszik, de a jóléti állam se. Bizonyos értelemben becsülendő az az őszinteség, amivel meghirdette, hogy kétszázezer állami alkalmazottal csökkentené a közszférát. A közvélemény-kutatások szerint a katolikus és neoliberális Fillon bezuhant húsz százalék alá. Ha nem jut tovább a második fordulóba, akkor a francia ötödik köztársaság következő elnöke tényleg a nagy pártokon kívüli világból jön. Macron – a rejtélyNemcsak Le Pen vagy Mélenchon van e pártokon túl, de a mostani francia elnökválasztás legnagyobb meglepetése és egyben rejtélye, Emmanual Macron is. A még csak harminckilenc éves egykori bankár a jelenlegi szocialista kormányban először gazdasági miniszterként ténykedett – de belátta, hogy terveit nem tudja e párttal megvalósítani. Új mozgalmat alapított tavaly, mellyel a bal és jobb közötti törésvonalat akarja meghaladni. Ez azonban a legtöbbször abban nyilvánul meg, hogy a konkrét kérdések elől inkább kitér. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"273155","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"319"}}]] Tudni lehet róla, hogy számára nem az Európai Unió a leváltandó „rendszer”, hanem a megkövesedett francia államigazgatás és gazdaság. Programját leginkább liberálisnak lehetne nevezni, de számos szocialista politikus is Macront támogatja, ahogy vannak hívei a konzervatívok és a zöldek között is.  A közvélemény-kutatások Macront tartják Marine Le Pen legesélyesebb kihívójának. Ha Fillon vagy Mélenchon áll Le Pennel szemben, sokan inkább otthon maradnak, Macron azonban az EU-párti, reformer jobb- és baloldali szavazóknak egyaránt szimpatikus, Berlinben vagy Brüsszelben pedig nála ideálisabb tárgyalópartnert nem is tudnának elképzelni a jelenlegi felhozatalból. Macron többször is elmondta, Berlinben is, hogy mennyire tiszteli a német gazdasági modellt, amely versenyképesebb, mint a francia. Az európai integrációt pedig – Mélenchonnal és Le Pennel szemben – legfeljebb a további föderalizáció irányába gondolná tovább. Még francia gazdasági miniszterként adott ki nyilatkozatot akkori német kollégájával, Sigmar Gabriellel arról, hogy az eurózónában közös gazdaságpolitikára, közös pénzügyminiszterre lesz szükség hosszabb távon.  Macron számára a „rendszer” a lomha, megkövesedett francia államot takarja, mellyel szemben „liberális forradalmat” hirdetett. Azonban a rendszerellenesség tőle sem cseng mindig túl hitelesen. Egykori bankárként, aki évi kétmillió eurót keresett, s e pénz nagy részéről nem tud hihetően elszámolni, sokak számára éppen magát a „rendszert” testesíti meg. Le Pen és Mélenchon így könnyen bankározhatja, EU-ügynöközheti őt. Folytatás helyett szakításFranciaországnak tehát – győzzön e négy politikus bármelyike – mindenképp olyan elnöke lesz, aki nem a folytatást, hanem a szakítást hirdeti. Le Pen és Mélenchon az európai integrációval, a szabadkereskedelemmel szakítana. Mindketten a társadalmi és gazdasági nacionalizmust kínálják helyette. Fillon azzal az elittel szakítana, amelynek maga is részese. Ha e téren nem lehet is neki hinni, a jóléti állam kapcsán valósak az ellenérzései. Fillon Franciaországa katolikusabb, de szociálisan védtelenebb lenne. Macron pedig egy valódi bravúrra készül: a szakítást hirdető francia hagyományokkal is szakítana. Amikor nem a jobb- és a baloldalon helyezi el magát, hanem progresszívekről és maradiakról beszél, akkor egyszerre hív meg saját táborába és rekeszt ki onnan balosokat és jobbosokat.  Hogy a forradalmak hazájában, Franciaországban a politikusok szakítást, törést ígérnek, nem meg­lepő. Nicolas Sarkozynek már 2007-ben ez volt a jelszava. Le Pen, Mélenchon, Macron, de még Fillon is azonban nem csak a jelszavak szintjén áll szemben a jelenlegi Franciaországgal. A jelenlegi választáson éppen ezért nem tét nélküli, ki és mit szakít majdan el. Techet PéterA szerző külpolitikai elemző, a németországi Európai Történeti Intézet munkatársa Mainzban