Fónagy: kifogástalan a magyar-szlovák együttműködés a közlekedésügyben

Salgótarján |

<p>Magyarország és Szlovákia között kifogástalanok a szakmai kapcsolatok a közlekedési infrastruktúra területén, a napi munkában is folyik az egyeztetés, közösen készítik elő a beruházásokra vonatkozó nemzetközi szerződéseket, a finanszírozást - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Salgótarjánban.</p>

 

Fónagy János a Határok nélküli partnerség VI. című konferencián előremutatónak nevezte, hogy 2010 nyara óta, amióta a jelenlegi kormány van hivatalban, 12 alkalommal került sor egyeztetésre ezen a területen, amelyből négy állami vezetői, nyolc pedig szakértői szintű volt.    Az államtitkár ismertette: négy új egyezményt kötöttek meg Szlovákiával, három korábbit módosítottak és egy szándéknyilatkozatot adtak ki. Két új határhidat adtak át az Ipoly folyón, egy harmadikat pedig újra közúti forgalomba helyeztek.    A tárgyalások eredményei közül kiemelte a Kassa-Miskolc autópálya határmetszéspontját rögzítő szerződést, és szintén nagy jelentőségűnek nevezte a Komárom-Révkomárom közötti új Duna-híd megépítését.    Fónagy János beszélt a konferencián a tavasszal elfogadott egységes személyszállítási törvényről is, amely törvényi szinten deklarálja, hogy a közösségi közlekedés közszolgáltatás, finanszírozása állami feladat.    A törvény szakmai alapvetése, hogy az igazi verseny az egyéni és a közösségi közlekedés között van - mondta, hozzátéve: a jogszabály a közösségi közlekedést helyezi előtérbe, azon belül pedig a kötöttpályást.    Magyarázata szerint, ennek technikai oka van, hiszen nem szabad elfejteni, hogy ma Magyarországon a Volánok szállítják az utasok négyötödét, a vasút pedig az egyötödét. A technikai adottságok miatt a vasút helyhez kötött, ezért a mobilabb közúti közlekedésnek kell - ahol egyáltalán kell - a vasúthoz igazodnia.(Frissítve: 12:16) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?