Bagdad/Pozsony. Több mint huszonegy fogoly vesztette életét és több mint százan megsebesültek az iraki főváros egyik börtönét ért tegnapi aknatámadásban. Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy kik voltak a támadók.
Foglyok haltak meg
Maradnak a szlovák katonák
A spanyol csapategységgel ellentétben az Irakban állomásozó szlovák katonákat nem vonják ki. Ugyanis az 1300 fős spanyol kontingens első katonái tegnap már útnak is indultak hazafelé, a teljes kivonást Madrid szerint nyolc hét alatt bonyolítják le. „Nem tartjuk szerencsésnek Spanyolország döntését” – mondta Juraj Tomaga külügyi szóvivő Pozsonyban. A szlovák katonai egység kivonása felelőtlenség lenne az iraki polgárokkal szemben. Ivan Gaparovič megválasztott elnök szintén állást foglalt a kontingens Irakban maradása mellett, bár a választási hadjárat idején ő és pártja még bírálta a szlovák egység kiküldését Irakba. Ide tartozó hír: a hillai tábor – ahol a szlovák és a magyar katonák bázisa is van – elleni hétfő esti támadásnak nem volt sérültje.
Párizs segítséget ajánl
Az ENSZ központi szerepének szükségességéről értett egyet moszkvai tárgyalásain Szergej Lavrov orosz és Michel Barnier francia külügyminiszter. Ugyancsak kulcselemnek tartották, hogy minél előbb hiteles kormány létesüljön Irakban, s a jövő januárban választásokat tartsanak.
Washington katasztrofális helyzetbe került Irakban, s Franciaországnak kötelessége segíteni a bajba jutott régi szövetségest – írta a Le Figaro a Párizs által javasolt nemzetközi Irak-konferencia mellett szóló érveket felsorakoztatva. A lap szerint nem lenne célszerű, ha csapatokat küldenének Irakba, és nem kínál megoldást Irak ENSZ-felügyelet alá helyezése sem. A világszervezet nem képes hatékonyan irányítani az igazgatása alá vont területeket.
A június 30-ra tervezett hatalomátadással viszont az a probléma, hogy Paul Bremer, Irak amerikai polgári kormányzója nem talál hiteles iraki tárgyalópartnert, a lakosság kollaboránsnak tekinti az amerikaiakkal együttműködő iraki személyiségeket. Párizs ezért azt indítványozza, hogy az afganisztáni loja dzsirga mintájára az iraki társadalom egészét reprezentatívan lefedő testületre bízzák a hatalmi struktúra kialakításának eldöntését. Franciaország ajánlata szerint egy Párizsba összehívott nemzetközi értekezleten ülhetnének tárgyalóasztalhoz az iraki lakosságot képviselő személyiségek. (MTI, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.