Feltartóztattak egy illegálisan fegyvereket szállító kínai hajót

Bogota |

<p>A kolumbiai hatóságok feltartóztattak egy Kubába tartó kínai hajót, amelynek a fedélzetén illegális fegyverszállítmányra bukkantak.</p>

A Ta Tan Hszia nevű vízi járművet szombaton állították meg a karibi partoknál, a cartagenai kikötőnél lévő öbölben, miután a fedélzetén egy ellenőrzés során több ezer tüzérségi lövedéket, mintegy száz tonna lőport, 2,6 millió detonátort és más, robbanószer készítésére alkalmas anyagokat találtak - közölte helyi idő szerint kedden egy bogotái sajtótájékoztatón a kolumbiai ügyészség szóvivője.

Luis González León elmondta, hogy a hajó kapitányát kihallgatták, és rövidesen bíróság előtt kell felelnie az illegális fegyverkereskedelemmel kapcsolatos vádakra. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a kapitány által bemutatott szállítólevélen gabonarakomány szerepelt. González arról nem beszélt, mi lesz a legénység többi, szintén kínai tagjának sorsa.

A hongkongi zászló alatt közlekedő, Kína legnagyobb hajózási társasága által üzemeltetett hajó eredetileg a szomszédos Barranquillában, az atlanti partvidék első kolumbiai kikötőjében állt volna meg, mielőtt Havanna felé folytatta volna útját.

A kínai külügyminisztérium szóvivője szerdán kérdésre válaszolva kijelentette, a hajó "közönséges fegyverzeti eszközöket" szállított Kubába. Hua Csun-jing hozzátette, "teljesen normális katonai együttműködésről" van szó Kína és Kuba között, amely "semmiféle nemzetközi kötelezettségvállalást nem sért". Közölte, hogy Peking kapcsolatba lépett az érintett felekkel.

A panamai hatóságok 2013 júliusában egy olyan észak-koreai hajóra csaptak le, amelynek fedélzetén a cukorszállítmány közé rejtve kubai fegyvereket találtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?