Félsiker a migrációs csúcson

Brüsszel.

Brüsszel. Túl korai lenne még sikerről beszélni az európai uniós vezetők csúcsértekezle-tén született migrációs meg-állapodással kapcsolatban, a munka nehezebb része ugyan-is még hátra van – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az ülés után.

Az uniós tagországok vezetői több kétoldalú egyeztetést követően megegyeztek a csúcstalálkozón megtárgyalt témákat összegző zárónyilatkozatuk szövegében, e témák között a migráció kezelését érintő szövegben is – közölte tegnap Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Az elfogadott szöveg szerint az Európai Unió területén ellenőrzött menekültközpontok önkéntes alapon, tagállami felajánlás alapján jöhetnének létre, és ezekben feldolgoznák a szárazföldön, tengeren érkezett illegális bevándorlók és menekültek kérelmét. A javaslat szövege korábbi tervezetének elfogadásához Olaszország azért nem járult hozzá, mert túl sokszor szerepelt benne az önkéntesség lehetősége, ami véleménye szerint nem biztosította volna a migrációs nyomás okozta patthelyzet feloldását.

Merkel: helyes az irány

Az uniós tagállamok között elért migrációs megállapodás helyes irányba tett fontos lépés, de az útnak még nincs vége – közölte Angela Merkel német kancellár a találkozót követően. Merkel szerint a kétnapos tanácskozáson sok és lényeges eredményt sikerült elérni annak érdekében, hogy a 2015-ben tapasztalt események ne ismétlődhessenek meg. Egyértelmű, hogy mindenki köteles betartani a szabályokat, és hogy egyetlen menedékkérő sem választhatja meg, mely tagországban nyújtja be menedékkérelmét – tette hozzá. Mint mondta, több kétoldalú megállapodást sikerült kötnie uniós tagországokkal a dublini szabályozásban rögzített hatékony és gyors visszaküldésekről. A belügyminiszterek feladata lesz az adminisztratív feltételek kidolgozása – közölte. Emmanuel Macron francia államfő szerint a zárónyilatkozatban tükröződik a francia álláspont, amely a külső határok védelmét, az unión kívüli műveleteket, a felelősséget és az európai szolidaritást hangsúlyozza. Aláhúzta, hogy a szövegben érvényesül az európai együttműködés, és egyértelműen azon országok mellé áll, amelyek frontországként szembesülnek a migrációval. Kijelentette: Európának még sokáig el kell viselnie a migrációs nyomást. A kontinens nem sziget, a kihívásnak minden körülmények között ellen kell tudnia állni saját értékeinek tiszteletben tartása, polgárai biztonságának és a nemzeti összetartozás megőrzése mellett – tette hozzá.

Ki tűzoltó, ki jogász

Giuseppe Conte új olasz kormányfő kijelentette: „Elégedettek vagyunk, Olaszország nincs többé egyedül”. A migráció kérdésében egységes megközelítés született egy felelősségteljesebb, szolidárisabb Európával, amint azt Olaszország kérte – tette hozzá. Egyébként Conte az éjszakába nyúló vita egyik főszereplőjévé vált, egy adott ponton ugyanis azzal zsarolta meg az Unió összegyűlt kormányfőit, hogy ha Olaszország nem kap rendkívüli segítséget a tengeren át érkező menekültek elhelyezéséhez, akkor a csúcs minden határozatát – a menekültkérdéssel össze nem függőket is – meg fogja vétózni. Ennek a vitának a hevében az EU gyakorlatát kritizálva Conte egyszer csak azzal az „érvvel” állt elő, hogy „Én jogászprofesszor vagyok!” Mire Bojko Boriszov bolgár kollégája közölte, hogy ő meg tűzoltó volt, de nem ez a módja a tárgyalásoknak, amire a svéd miniszterelnök Stefan Lövfen egyetértően azt mondta, hogy ő pedig hegesztő volt...

Kurz: nincsenek kvóták

Sebastian Kurz osztrák kancellár elmondta: a zárónyilatkozat szerint Görögország és Olaszország zárt menekültközpontokat hozhat létre területén, ha szükségesnek tartja. Nincs szó a menekültek kvóták szerinti elosztásáról, amelyben Ausztria (és a visegrádi négyek csoportja) nem akart részt venni, ugyanis – mint hangsúlyozta – már eddig is aránytalanul sok bevándorlót fogadott be. Az osztrák kancellár pozitív lépésnek nevezte, hogy a hangsúly a külső határok védelmére helyeződött át, ugyanis a visegrádi országok mellett Dánia, Hollandia, Bulgária és Ausztria is az erősebb határvédelem mellett érvelt. Joseph Muscat máltai kormányfő arról beszélt: az uniós tanács megegyezett abban is, hogy a Földközi-tengeren mentési feladatokat végző civil szervezetek hajóinak tiszteletben kell tartaniuk a vonatkozó törvényeket, és nem akadályozhatják a líbiai parti őrség munkáját. Az elfogadott zárónyilatkozat szerint az embercsempészek tevékenységének végleges felszámolása érdekében meg kell szüntetni azokat az ösztönzőket, amelyek arra késztetnek bárkit, hogy akár az élete kockáztatása árán is igénybe vegye szolgáltatásaikat.

3 milliárd a törököknek

A brüsszeli csúcson jóváhagyták a második 3 milliárd eurós csomagot Törökország számára, ezt a pénzt az országban tartózkodó menekültek ellátására fogják fordítani. Az Európai Bizottság korábban arról számolt be, hogy ezúttal is célszerű azt a megoldást alkalmazni, amelynek értelmében az összeg egy részét az EU költségvetéséből különítenének el, egy részét pedig a tagállamok adnak össze. A 2016 márciusában kötött szerződés alapján Törökország visszafogadja a területéről Görögországba jutó menekülteket, miközben az EU befogad Törökországból ugyanannyi szíriai menedékkérőt, mint amennyi illegálisan átkel a görög-török uniós külső határon. A megállapodás hatályba lépése és a nyugat-balkáni útvonal lezárása után meredeken csökkent az Európába érkezők száma. A legfrissebb adatok szerint Ankara eddig több mint 7 milliárd eurót költött a válság kezelésére, s az országban több mint kétmillió menedékkérőt és menekültet tartanak számon. Arról is megegyeztek, hogy átutalnak 500 millió eurót a migráció kiváltó okait kezelni hivatott afrikai pénzalapba az Európai Fejlesztési Alapból (EDF).

Maradnak a szankciók

A csúcson megállapodás született az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt európai uniós gazdasági szankciók 6 hónappal való meghosszabbításáról. Az EU legutóbb decemberben döntött arról, hogy hat hónappal, 2018. július 31-ig meghosszabbítja az orosz agresszió miatt életbe léptetett korlátozásokat, amiért Moszkva még mindig nem hajtotta végre maradéktalanul az ukrajnai válság rendezését célzó minszki megállapodásokban foglaltakat. Az intézkedések értelmében korlátozzák egyes orosz bankok és vállalatok hozzáférését az európai tőkepiachoz, valamint tiltják a fegyverek és a katonai jellegű végfelhasználásra szánt kettős rendeltetésű termékek, továbbá bizonyos energetikai technológia exportját Oroszországba.

Brexit: lassúk a britek

Az Egyesült Királyság uniós kilépése után bennmaradó tagországok vezetői üdvözölték az előrehaladást a brit kilépési folyamatában, ám, aggodalmukat fejezték ki a megfelelő eredmények hiánya miatt az ír határellenőrzés ügyében. A tegnapi csúcstalálkozójukon elfogadott közös nyilatkozatukban a 27-ek hangsúlyozták, fokozott erőfeszítésekre van szükség a brit kiválási egyezményt illetően, hogy az az átmeneti időszakról szóló rendelkezésekkel együtt hatályba léphessen a jövő márciusra tervezett távozás pillanatában. Kiemelték: aggodalomra ad okot, hogy nem történt lényeges előrehaladás az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti határellenőrzés ügyében, továbbá megoldásra várnak a Gibraltár sorsát övező kérdések is. Az unió úgy véli, a tárgyalásokon csak akkor történhet előrelépés, ha a szigetország teljes mértékben tiszteletben tartja az eddigi vállalásait. Michel Barnier uniós brexitügyi főtárgyaló aláhúzta: javaslatokat vár Londontól a súlyos nézetkülönbségek áthidalása és a „kemény brexit” elkerülése céljából. Leo Varadkar ír miniszterelnök megjegyezte, alig történt előrelépés az utóbbi hónapokban, és brit kollégájának, Theresa Maynek „puhítania” kellene a koncepcióját, például nem kellene kiléptetnie az országát a vámunióból. (MTI, 444.hu, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?