Felfüggesztették Demjanjuk perét

Berlin |

<p>Felfüggesztették a náci háborús bűncselekményekkel vádolt John Demjanjuk perét a 89 éves vádlott megbetegedése miatt - jelentette be szerdán az illetékes müncheni főbíró.</p>

Az ukrán származású Demjanjukot azzal vádolják, hogy 1943 márciusa és szeptembere között a sobibóri (Lengyelország) náci haláltábor őreként legkevesebb 27 900 zsidó fogoly megölésében segédkezett. Pere hétfőn kezdődött a müncheni tartományi bíróságon.
    Az orvosok fertőzésre gyanakszanak, a vádlott ugyanis fej- és végtagfájásra panaszkodott. Ezért úgy döntöttek, hogy a vádlott a vizsgálati fogságból nem szállítható át a bíróság épületébe, ahogy azt az elmúlt két napban tették.
    Demjanjuk több betegségben szenved, így a többi között egy csontvelő-megbetegedésben, továbbá szívgyengeségben és magas  vérnyomásban. Az orvosi vizsgálatok után a bírósági szakértők azt a véleményt fogalmazták meg, hogy betegségei ellenére a per megindítható, naponta azonban csak kétszer másfél órás tárgyalást engedélyeztek.
    Az első két napban a vádlott egyfajta élőhalott benyomását keltette. A tárgyalásokon egy ággyá átalakított tolószékben vett részt, szinte mindvégig csukott szemmel. Mindeddig egyszer sem szólalt meg, a kedden ismertetett vádirathoz sem fűzött egyetlen szót sem. Szemtanúk szerint azonban ügyvédeivel - akik  különböző elfogultsági, illetve semmisségi indítványokkal több kísérletet tettek a tárgyalás leállítására - kommunikált, sőt állítólag az orvosokkal is szót váltott.
    Mindennek alapján a szerdai német újságok többsége azt a véleményt fogalmazta meg, hogy Demjanjuk számára mindez sajátos színjáték, és valójában jobb egészségi állapotban van annál, mint azt a tárgyalóteremben "tetteti". Egy újság szerint állítólag még az egyik orvosnővel is flörtölt, és többször is dühbe gurult az általa kényelmetlennek tartott tolószék miatt.
    Az ügyészség fő bizonyítéka a perben az 1393. sorszámot viselő SS-szolgálati igazolvány, valamint egy hivatalos feljegyzés arról, hogy Demjanjukot 1943 márciusában Sobibórba helyezték át. A tárgyaláson több túlélő, illetve néhány áldozat hozzátartozói is jelen vannak. Az Egyesült Államok májusban adta ki a vádlottat Németországnak.
    Hivatalos közlés szerint a pert december 21-én folytatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?