Felfüggesztette a büntetőeljárást a bíróság a Csatáry-ügyben

Budapest |

<p>Felfüggesztette a háborús bűntettel vádolt Csatáry László elleni büntetőeljárást a Fővárosi Törvényszék - értesült az MTI Hírcentrum.</p>

A Kossuth Rádió hétfő esti Krónikájában elhangzott: a bíróság azzal indokolta a döntést, hogy a vádiratban szereplő cselekményekért Csatáry Lászlót egyszer már elítélték.     A bíróság szerint meg kell vizsgálni, hogy a volt kassai gettóparancsnok ügyében korábban meghozott halálos, majd életfogytiglanra változtatott ítélet érvényes lehet-e Magyarországon, és ha igen, Csatáry László letöltheti-e itthon a büntetését.    Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Krónikának azt mondta: a bíróság által hivatkozott ítélet nem szerepel az uniós tagállami nyilvántartásban, ezért az eljárás felfüggesztéséről hozott bírói döntést "idő előttinek" tartják. Továbbá - álláspontjuk szerint - a külföldi ítélet elismerhetőségének vizsgálata nem akadálya a büntetőper megkezdésének, illetve a bizonyítás lefolytatásának - hangzott el a műsorban.    Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész június 18-án tájékoztatta az MTI-t, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett miatt vádiratot nyújtott be a Csatáry László ellen indított bűnügyben a Fővárosi Törvényszékhez. Akkor Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője, azt mondta: mivel háborús bűntett a vád, az ügy kiemelt jelentőségűnek minősül, így a bíróságnak három hónapon belül kell megtartania az első tárgyalást.    A vádirat szerint Csatáry László 1944-ben szándékosan segítséget nyújtott a Kassáról koncentrációs táborokba deportált zsidók megkínzásában és törvénytelen kivégzésében.    A náci háborús bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ adatai szerint Csatárynak a kassai gettó parancsnokaként kulcsszerepe volt abban, hogy körülbelül háromszáz zsidót Kassáról az ukrajnai Kamenyec-Podolszkba deportáltak, ahol 1941 nyarán szinte valamennyiüket meggyilkolták. A központ szerint Csatáry 1944 tavaszán rendőrparancsnokként részt vett több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásának megszervezésében is.     A 98 éves Csatáry Lászlót tavaly júliusban emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsították meg, őrizetbe vették, házi őrizetbe helyezték, majd ezt lakhelyelhagyási tilalomra enyhítették.    Csatáry Lászlót többször kihallgatták a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A vádlott tagadta a bűncselekmények elkövetését.    A kassai kerületi bíróság idén márciusban életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a szlovákiai város népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet. Milan Filicko, a kassai kerületi ügyészség szóvivője akkor azt közölte: azért döntött így a bíróság, hogy az egykori ítélet "végrehajtható" legyen, mert a hatályos szlovák jogrend szerint nincs halálbüntetés. A kassai kerületi bíróság által megváltoztatott ítélet eredetijét a főként "politikai bűncselekményekkel" foglalkozó kassai Népbíróság hozta. Az 1948. június 8-án, egy egynapos per során meghozott ítélet "fasiszta megszálló és kollaboráció" bűntettében találta bűnösnek és ítélte halálra Csatáry Lászlót.    A kassai kerületi bíróság szóvivője idén június 18-án arról tájékoztatta az MTI-t, a bíróság július 19-én dönt Csatáry László büntetése letöltésének módjáról.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?