Félbe kellett szakítani az első spliti melegfelvonulást

Zágráb |

<p>Félbe kellett szakítani az első spliti melegfelvonulást szombaton, miután huligánok és szélsőjobboldaliak támadtak rá a homoszexuálisok menetére az erős rendőri jelenlét dacára.</p>

Sokan könnyebben megsérültek, de öt felvonuló, továbbá a helyszínről tudósító három újságíró súlyos sérüléseket szerzett. A rendőrség 81 embert állított elő.

A felvonuláson néhány százan vettek részt, s nemcsak másságukat nyíltan vállaló homoszexuálisok vonultak fel, hanem az egyenjogúságukért küzdő ismert közéleti személyiségek is. A menet idején 500 rendőr, illetve rohamrendőr ügyelt a biztonságra, és egy helikopter is a segítségükre volt. A kikötő környékén azonban a felvonulás ellenzői gyűltek össze, helyszíni beszámolók szerint több ezren voltak. Az erős rendőri jelenlét ellenére palackokat, köveket, petárdákat, tojást és cserepes virágokat is hajigáltak a menet résztvevőire.


A szervezőknek félbe kellett szakítaniuk a város első melegfelvonulását. A rendőrök autókkal menekítették ki a résztvevőket a helyszínről.

A hatóságok tehetetlenségét elítélte több civil szervezet, követelve Tomislav Karamarko belügyminiszter lemondását. Keményen bírálta a rendőrséget az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?