<p>Az ahmadíjja muzulmán szekta egyik tagjának "vallásgyalázó" Facebook-bejegyzéséért megöltek Pakisztánban egy szintén szektatag nőt és két lányunokáját - közölte hétfőn a rendőrség.</p>
Facebook-bejegyzésért megöltek egy nőt és két unokáját Pakisztánban
Az ahmadíjja szekta tagjai muzulmánoknak tartják magukat, de nem Mohamed próféta követői, hanem a XIX. században élt Mirza Gulám Ahmad prófétáé. Pakisztán évtizedekkel ezelőtt törvényben deklarálta, hogy az ahmaditák nem muszlimok. Az országban sokan eretnekeknek tartják őket.
A vasárnapi gyilkosság az Iszlámábádtól 220 kilométerrel délkeletre lévő Gudzsranvála városban történt. Két fiatalember veszekedésével kezdődött: az egyik azzal vádolta meg a másik, ahmadita fiatalt, hogy vallásgyalázó fényképet tett fel a közösségi oldalra az iszlám szent relikviájáról, a mekkai Kábáról. "Később egy 150 fős tömeg vonult a helyi rendőrkapitányság elé, és fel akarta jelenteni az illetőt - mondta el egy meg nem nevezett rendőrtiszt. Hozzátette: miközben a rendőrök az oda gyűltekkel tárgyaltak, egy másik feldühödött csoport megtámadta több ahmadita család házát, és többet közülük felgyújtott. Az egyik égő házban fulladástól életét vesztette egy nő és két unokája, egy hétéves kislány és egy csecsemő. A megvádolt fiatalembernek nem esett bántódása.
A pakisztáni törvények szerint az ahmaditák nem köszönhetnek, imádkozhatnak muzulmánok módjára, templomaikat nem nevezhetik mecseteknek, nem utazhatnak el mekkai zarándoklatra. Egy szóvivőjük elmondta: azóta, hogy négy évvel ezelőtt egy összehangolt támadásban különböző templomokban megölték a vallási közösség 86 tagját, ez volt a legsúlyosabb támadás ellenük.
Az istenkáromlás tilalmáról szóló törvény alapján az utóbbi években egyre több embert jelentenek fel az országban. 2011-ben még csak egy ilyen eset volt, tavaly viszont már 68 a Pakisztáni Emberi Jogi Bizottság szerint. Csak idén január 1-je óta pedig mintegy száz feljelentés történt. Sokan élnek vissza a törvénnyel, sérelmeik miatt vagy a másik vagyonának megszerzése céljából megvádolják az illetőt, aki a vád alól általában nehezen tudja tisztázni magát.
Mohamed próféta becsmérléséért halálbüntetést is ki lehet szabni, a Korán egy példányának elégetéséért pedig életfogytig tartó börtönbüntetést. Iszlám szélsőségesek a törvényt más pakisztáni vallási kisebbségek - keresztények, hinduk, szikhek - tagjai ellen is gyakran felhasználják, illetve vallásgyalázás vádjával megtámadják őket. A vallásszabadság érvényesülését világviszonylatban vizsgáló amerikai bizottság legutóbbi jelentése szerint a világon blaszfémiáért messze a legtöbb embert Pakisztánban börtönzik be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.