Exit poll: A jelenlegi államfő nyerte a horvátországi elnökválasztást

Zoran Milanovic

Az exit poll adatok szerint Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt nyerte meg a horvátországi elnökválasztást.

A vasárnap tartott második fordulóban, a szavazóhelyiségekből távozó választópolgárok megkérdezése alapján készült felmérés szerint Milanovic a leadott voksok 77,86 százalékát, legfőbb kihívója, a kormányzó, jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) által támogatott Dragan Primorac pedig a 22,14 százalékát szerezte meg.

Milanovic az elnökválasztás első fordulójában a voksok 49,09 százalékát gyűjtötte be, míg Primorac 19,35 százalékkal került a második helyre.

A vasárnapi szavazáson valamivel több mint 3,7 millió horvát állampolgár adhatta le voksát.

A horvát országos választási bizottság (DIP) szerint 16.30 óráig alacsonyabb volt a részvételi arány, mint öt évvel ezelőtt. A szavazásra jogosult lakosság 34,77 százaléka járult az urnák elé, míg 2019-ben délután fél ötig ugyanez az arány 43,52 százalék volt a második fordulóban.

Az első hivatalos részeredmények 19.30 óra után várhatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?