Éveken át tartó élelmiszerválságot idézhet elő az orosz-ukrán háború

Brüsszel egymillió eurót ad az élelmiszerek kettős minőségének tesztelésére

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatója szerint az ukrajnai háború által kiváltott élelmiszerkrízis akár évekig is eltarthat, amennyiben nem tesznek konkrét lépéseket a megoldására.

Ngozi Okonjo-Iweala elmondta, az orosz-ukrán konfliktus okozta búza- és műtrágyahiány különösen az afrikai kontinenst sújthatja.

A háború jelentősen akadályozza több millió tonnányi gabona exportját az ukrán raktárakból és kikötőkből, ami az árak drasztikus emelkedéséhez vezet.

Ukrajna a világ egyik legjelentősebb búzaexportőrének számít, a globális kínálat 9 százalékáért felelős, ezenkívül a napraforgóolaj piacán 42 százalékos, a kukoricával kapcsolatos piacon pedig 16 százalékos részesedéssel rendelkezik.

A WTO vezetője rámutatott, a búza ára 59 százalékkal, a napraforgóolajé 30 százalékkal, míg a kukoricáé 23 százalékkal emelkedett átlagosan a tavalyi évhez képest.

Ha folytatódik a tendencia, azzal a szegényebbek számára egyszerűen megfizethetetlenek lesznek az alapvető élelmiszerek, ez pedig súlyos következményekkel járhat.

(bbc)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?