EU kontra Amerika

Washington/Bagdad/Berlin/London. Megosztja a nemzetközi közvéleményt az USA Irakkal kapcsolatos álláspontja. Az EU jóval viszszafogottabb ez ügyben, mint a legutóbbi Bush-nyilatkozat volt. Az arab országok arra figyelmeztetnek: egy Irak elleni támadás rendkívül súlyos következménnyel járna az érzékeny közel-keleti térségben.

Joschka Fischer német külügyminiszter kijelentette: kormánya rendkívül szkeptikusan viszonyul egy Irak elleni katonai akcióhoz, s ez a tartózkodás az egész Európai Unióra érvényes. Szavai szerint az EU meglehetősen egyértelműen Washington tudomására hozta nyomatékos fenntartásait. „A katonai erő alkalmazása csak mint végső eszköz jöhet szóba a külpolitikában” – hangoztatta. Előzőleg Gerhard Schröder is figyelmeztette az amerikai kormányt: ne bocsátkozzék felelőtlen kalandba azáltal, hogy a terrorellenes katonai fellépés keretében Irakot is célba veszi. „A terrorizmus elleni harc új célpontjainak kiválasztásában nagyfokú visszafogottságra van szükség. Különösen érvényes ez a Közel-Keletre, ahol a helyzet igen hamar ellenőrizhetetlenné válhat” – fogalmazott a német kancellár.

Ismeretes, Bush amerikai elnök hétfőn felszólította Irakot: engedélyezze ismét azoknak a nemzetközi ellenőröknek a tevékenységét, akiknek arról kellene meggyőződniük, hogy Irak immár valóban nem törekszik tömegpusztító képességek megszerzésére. Kedden pedig amerikai katonai repülőgépek ismét dél-iraki légvédelmi célpontokra mértek csapást, a washingtoni bejelentés szerint válaszul arra, hogy Irak részéről folyamatosan fenyegetik a repüléstilalmi övezetek tiszteletben tartását ellenőrző amerikai, illetve brit gépeket. Ezután közölte Mohammad al Douri iraki ENSZ-képviselő, hogy Bagdadban tartanak egy esetleges komoly amerikai légicsapástól, emiatt jobban örülnének, ha a két ország vezetői tárgyalóasztalhoz ülnének. Tegnap egy magas rangú amerikai katonai vezető kijelentette: az afganisztáni háború után az USA – szövetségeseivel együtt – összehangolt és precíz akciót hajt végre a világ más részein is az al-Kaida terrorszervezet ellen. Dennis Blair tengernagy, a csendes-óceáni térségben szolgáló amerikai erők főparancsnoka azt mondta, ügyelni fognak arra, hogy e terrorszervezet ne találhasson másutt menedékre, ne tudja újjáépíteni hálózatát, s ne legyen képes újabb támadásokra.

Geoff Hoon brit védelmi miniszter a törvényhozás védelmi bizottságában hangsúlyozta: az USA-val ellentétben Nagy-Britannia nem lát semmilyen bizonyítékot arra, hogy Iraknak közvetlen kapcsolata lenne bin Laden al-Kaida hálózatával. Hangoztatta: London tudatában van annak, hogy az al-Kaidának számos országban vannak sejtjei. A válaszadás attól függ, miként lehet a leghatékonyabb módon fellépni e veszély ellen. Hoon értésre adta, hogy London szoros kapcsolata Washingtonnal nem jelenti azt, hogy London mindenben követi Washingtont. Jelezte ugyanakkor, hogy a terrorizmus elleni harcban a brit kormány támogatna katonai akciókat „olyan országokban, ahol az állam nem tud hatékony ellenőrzést gyakorolni határain belül”. London akkor kész támogatni Afganisztánon kívüli katonai csapásokat is, ha bizonyítékok bukkannak fel arra, hogy más országok is menedéket nyújtanak az al-Kaida támogatóinak. Az Irak elleni front megnyitását Franciaország is ellenzi. A The Daily Telegraph az írta, egyelőre Colin Powell amerikai külügyminiszternek sikerült visszaszorítania a Pentagon Szaddám Huszein megbuktatását sürgető illetékeseit. „A törésvonal nem az Atlanti-óceán két partja között, hanem Washingtonban, a Potomac két partja között van. Minden lehetőséget felhasználunk Powell támogatására, és arra, hogy biztosítsuk a józan ész győzelmét” – mondták brit illetékesek a lapnak. (ú, m, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?