EU-jelentés a déloszét háborúról: Grúzia lőtt először

München |

<p>Grúzia adta le az első lövést a tavaly nyári dél-oszétiai háborúban - áll szerdai német lapértesülés szerint a grúz-orosz háborúról szóló, régóta várt európai uniós vizsgálati jelentésben.</p>

A jogszerűen Dél-Oszétiában állomásozó orosz csapatok elleni grúz támadással kezdődött a tavaly augusztusi fegyveres konfliktus - állapítja meg a dokumentum, amelyet a Heidi Tagliavini svájci diplomata vezette tényfeltáró testület állított össze.
    A testület tagjai több alkalommal jártak Tbilisziben és Moszkvában is, és mindkét helyen magas beosztású tisztségviselőkkel tárgyaltak. Beszéltek az amerikai külügyminisztérium és a Pentagon illetékeseivel is.
    A jelentésben a Süddeutsche Zeitung ismertetése szerint leírják, hogy a grúz akció előtt heteken át napirenden voltak az orosz provokációk a két szakadár grúziai területen, Abháziában és Dél-Oszétiában, és ezeknek a provokációknak nemzetközi nyomásgyakorlással sem lehetett volna elejét venni.
    A Der Spiegel című német magazin is azt írta nemrégiben EU-diplomatákra hivatkozva, hogy a tényfeltáró testület Grúziát okolja majd a harcok kirobbanásáért, ugyanakkor felrója Moszkvának, hogy jelentős katonai erő felvonultatásával nagyban hozzájárult a konfliktus kiszélesedéséhez.
    A déloszét háborúról szóló jelentést szerdán terjesztik be Brüsszelben az EU miniszteri tanácsa elé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?