Észak-Korea tüzérségi gyakorlatot indított a dél-koreai tengeri határ közelében

Észak-Korea pénteken tüzérségi gyakorlatot indított a Dél-Koreai határ közelében, 200 lövést adott le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé, megsértve ezzel az 2018-as katonai egyezményt – közölte pénteken a dél-koreai hadsereg illetékese.

Az észak-koreai tüzérség a helyi idő szerint pénteken 9 és 11 óra között lőtte ki a lövedékeket, amelyek a tengeri határtérségtől északra csapódtak a vízbe, és nem okoztak károkat a dél-koreai hadsereg tájékoztatása szerint.

A dél-koreai vezérkari főnök az észak-koreai hadgyakorlatot provokációnak nevezte, és hangsúlyozta, hogy Szöul megfelelő válaszlépéseket fog tenni, de azokat nem részletezte.

A dél-koreai Jongpjong-sziget lakói ugyanakkor közölték, hogy a dél-koreai hadsereg elrendelte a sziget evakuálását azzal az indokkal, hogy pénteken tengeri lőgyakorlatot akarnak tartani a térségben.

A két Korea tengeri határvidékén 1999 óta számos, halálos áldozatokkal is járó összecsapás történt. 2010-ben Észak-Korea tüzérségi támadást indított a Jongpjong-sziget ellen, amelyben négy dél-koreai vesztette életét.

A 2018-as egyezményben Phenjan és Szöul vállalta, hogy leállítják a tüzérségi gyakorlatokat és a légi megfigyelést a határ mentén kialakított ütközőzónákban. Észak-Korea azonban tavaly novemberben felmondta az egyezményt, miután Dél-Korea részben felfüggesztette azt egy észak-koreai katonai kémműhold sikeres fellövése után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?