Észak-Korea szerint meg akarták ölni a vezért

Phenjan |

<div>A dél-koreai hírszerzés vezetőjének kiadását követeli Észak-Korea, mert szerinte ő volt az egyik kitervelője annak az állítólagos összeesküvésnek, melyben Dél-Korea és az USA Kim Dzsong Un életére tört.</div>

Az észak-koreai állami hírügynökség szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a dél-koreai Nemzeti Hírszerzési Szolgálat (NIS) „biokémiai fegyverrel” meg akarta ölni a Koreai NDK „legfelsőbb vezetését”, vagyis Kimet. A KCNA szerint Li Bjung Ho, a NIS vezetője egyike azoknak, akik kitervelték a Kim elleni állítólagos merényletkísérletet. Lin kívül Phenjan még két dél-koreai ügynök és egy kínai állampolgár felelősségre vonását sürgetik. „Felszólítjuk a hatóságokat, hogy kutassák fel, vegyék őrizetbe és adják át a KNDK-nak ennek a rettenetes, államilag jóváhagyott bűncselekménynek a kitervelőit, cinkosaikat és követőiket” – áll a KCNA által ismertetett ügyészi közleményben. A phenjani állambiztonsági minisztérium szerint az április 15-én tartott állami ünnepségen akarták meggyilkolni az ország vezetőjét. A NIS már korábban alaptalannak minősítette a Kim elleni összeesküvésről szóló vádat, a CIA és a Fehér Ház nem is reagált.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?