Erőszakkal oszlatta fel az ellentüntetőket a cseh rendőrség

Brünn (Brno) |

<p>Könnygázzal és gumibotokkal oszlatta fel a cseh lovasrendőrség azokat az ellentüntetőket, akik a dél-morvaországi Brünnben megpróbáltak megakadályozni a szélsőjobboldali Munkásifjúság (Delnická mládez) szervezet tüntetőinek menetelését a városközponton keresztül.</p>

A Munkásifjúság mintegy kétszáz fős menetoszlopát a városközpontban lévő Malinovskij téren legalább 1500-2000 ellentüntető várta, akik náciellenes jelszavakat skandáltak és nem akarták továbbengedni a szélsőjobboldali fiatalokat. A két fél között több tucatnyi lovas rendőr volt, akik megakadályozták az összecsapásokat. Az engedélyezett szélsőjobboldali tüntetés résztvevői több kísérletet is tettek, hogy átmenjenek a központon, de miután egyik próbálkozásuk sem járt sikerrel, látszólag visszafordultak, majd hirtelen egy mellékutcába hatoltak be. Az ellentüntetők százai azonban pillanatok alatt ezt az utcát is lezárták. Amikor a rendőrök megpróbálták őket kiszorítani az utcából, összetűzésekre került sor az antifasiszták és a rendőrök között. 

Szemtanúk szerint a verekedésben többen megsérültek. A rendőrök több személyt kocsikba tuszkoltak és elvittek a helyszínről.  "A rendőrség beavatkozása lovakkal, könnygázzal, gumilövedékekkel és gumibotokkal eltúlzott volt. Többen könnyebb sérüléseket szenvedtek. A neonácik menetét akadályozó brünniek közül a rendőrség 44 személyt őrizetbe vett" - közölték az ellentüntetést szervezők Facebook oldalukon. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást a történtekről.

Prágában a szélsőbaloldali és a szélsőjobboldali tüntetők meneteléseit a rendőrség biztosította, és rendbontás nélkül zajlottak le. A politikai pártok külön rendezvényeket tartottak, amelyeknek inkább majális jellege volt, és több ezren vettek rajtuk részt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?