Erdogan pályájának főbb állomásai

Isztambul egyik kevésbé tehetős negyedében született 1954. február 26-án. Vallási intézményben végezte tanulmányait. Futballrajongó, a 70-es években a félprofi ligában játszott. 1981-ben a marmarai gazdaságtudományi egyetemen szerzett diplomát.

Isztambul egyik kevésbé tehetős negyedében született 1954. február 26-án. Vallási intézményben végezte tanulmányait. Futballrajongó, a 70-es években a félprofi ligában játszott. 1981-ben a marmarai gazdaságtudományi egyetemen szerzett diplomát. 1976-ban csatlakozott politikai mestere, Necmettin Erbakan mozgalmához, aki tíz évvel később az első török iszlamista kormányfő lett. 1994. március 27-én megválasztották Isztambul főpolgármesterének. A hadsereg által lemondásra kényszerített Erbakan 1997-es bukása után kizárták a politikai életből és 1999-ben négy hónapra bebörtönözték. Politikai visszatérését 2001 júliusában engedélyezte az alkotmánybíróság. Megalapította az Igazságosság és Fejlődés Pártját (AKP), amelynek az elnöke lett. Az AKP megnyerte a 2002. novemberi választásokat, de miután két hónappal korábban a legfelsőbb választási tanács kizárta a jelölésből, Erdogan nem lehetett kormányfő. Jobbkezét, Abdullah Gült kérte meg, hogy töltse be a tisztséget, amíg sikerült megválasztatnia magát egy időközi választáson, amelyre az AKP-többségű parlament által elfogadott törvénymódosítás révén kerülhetett sor. 2003. március 11. óta áll a török kormány élén. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?