EP: Maňka, Kozlík és Mészáros Alajos a szlovák-magyar viszonyról

Strasbourg |

<p>Szlovák európai parlamenti (EP-) képviselők bírálták Magyarországot az EP hétfői strasbourgi ülésén, a napirend előtti egyperces felszólalásokban.</p>

Vladimír Maňka szocialista EP-képviselő, aki a vezető szlovák kormánypárt politikusa, azt mondta, hogy országa három és fél hónappal ezelőtt "brutális lejárató kampány tárgya" lett magyar részről a szlovák államnyelvtörvény miatt. Orbán Viktor, az Európai Néppárt alelnöke kijelentette, hogy a magyar külpolitikának "casus belli"-ként kell kezelnie az ügyet - idézte Maňka a Fidesz elnökének kijelentését. Manka szerint a magyar nacionalisták a magyar nemzet politikai értelemben vett újraegyesítésére törekednek.
    Sergej Kozlík, aki a Vladimír Mečiar által alapított mozgalom politikusaként a liberális frakcióban foglal helyet az Európai Parlamentben, felszólalásában azt mondta, hogy a magyar fél provokatív módon tervezte augusztus 21-re - a Csehszlovákia elleni 1968-as invázió évfordulójára - Sólyom László köztársasági elnök révkomáromi programját. Azt is szóvá tette Kozlík, hogy Orbán Viktor autonómia-kezdeményezésekre ösztönözte a magyar kisebbséget. Szerinte Nagy-Magyarország gondolatának a felélesztése "játék a tűzzel", nem lehet helye a modern Európában, és az EU nem hunyhat szemet az ilyen jelenségek fölött.
    Mészáros Alajos szlovákiai magyar néppárti EP-képviselő felszólalásában megdöbbenésének adott hangot Václav Klaus cseh államfőnek a Lisszaboni Szerződést akadályozó taktikája miatt. Méltatlannak nevezte, hogy Klaus a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségéhez kívánja kötni az EU reformszerződésének ratifikálását.
    Szintén bírálta a cseh elnököt Jelko Kacin szlovén liberális EP-képviselő, aki szerint Klaus "zsarolja az EU-t".
    Ugyancsak felszólalt napirend előtt Tőkés László erdélyi néppárti EP-képviselő, aki a vallási kizárólagosságot ítélte el. Szót emelt a keresztényüldözések ellen, ami különböző országokban - mint mondta - többnyire muszlim és hindu vallási fanatikusok részéről tapasztalható.
    Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő emlékeztetett a három évvel ezelőtti budapesti utcai eseményekre, és azt kérte, hogy az Európai Parlament küldjön megfigyelőket az 1956-os forradalom évfordulójának idei megemlékezéseire.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?