EP-elnök: egy új kezdet érdekében az Európai Unió alapítóinak bátorságára van szükség

David Sassoli

Nehézségek idején, egy új kezdet érdekében az Európai Unió (EU) alapítóinak bátorságára, a közös jövőre való összpontosításra, és az erőforrások megtalálására van szükség - jelentette ki David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke szombaton, a Schuman-nyilatkozat 70. évfordulója alkalmából tartott beszédében.

Május 9-én, az Európa-napon az Európai Unió tagállamaiban az EU létrehozásához vezető Schuman-nyilatkozat évfordulójáról emlékeznek meg. Megtartásáról 1985-ben döntöttek az Európai Közösségek állam- és kormányfői. Magyarország 2005-ben nyilvánította május 9-ét Európa napjává.

Sassoli a koronavírus okozta válságra utalva azt mondta, az egyetlen dolog, amely megmentheti Európát, lehetővé teheti az emberek védelmét és a gazdaság helyreállítását, az a közös válasz szükségességének elfogadása.

Szavai szerint a demokrácia reformjára kell törekedni, amelyet a gyors döntéshozatalhoz szükséges eszközök bevezetésével kell megtenni. Kijelentette: a vétójog az európai döntéshozatali folyamatban korszerűtlen, amelyet a válság és a sürgős intézkedések meghozatalának szükségessége egyértelművé tett.

Az EP elnöke és a képviselőcsoportok elnökei, az úgynevezett Elnökök Értekezlete közös nyilatkozatban arra emlékeztettek, hogy a Schuman-nyilatkozatban hetven éve megfogalmazott, a szolidaritáson, a nyitottságon, a szabadságon, a tolerancián, az egyenlőségen és a jogállamiság tiszteletben tartásán alapuló Európai Unió szerepe fontosabbá vált, mint valaha.

A koronavírus-válság tanulsága, hogy az unió még mindig befejezetlen, és a szolidaritás elmaradásának vagy az alapvető jogok és a jogállamiság elleni támadások elhárításának kudarca nem csak elméleti viták tárgya - írták.

"Meg kell erősítenünk és el kell mélyítenünk az Európai Unió demokratikus legitimitását, és biztosítanunk kell, hogy szakpolitikái és irányítói egy teljes körű európai parlamenti demokrácia keretében az európai polgárokat képviseljék" - fogalmaztak.

A nyilatkozók azt írták, hogy konferencia összehívására van szükség Európa jövőjéről, amelynek eredményeképpen sor kerülhet az unió átfogó reformjára, és hatékonyabbá, egységesebbé, demokratikusabbá, önállóbbá, ellenállóképesebbé válhat. Arra figyelmeztetettek, hogy a 75 éven át tartó összefogás és béke miatti érzett öröm mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy a szolidaritás nem ér véget a határoknál. A más nemzetekkel végzett közös munka fontos, ha kihívásokat és válságokat közösen kell kezelni.

"A jövő útját a nemzeti egoizmushoz való visszatérés helyett a kölcsönös méltányosság és megértés jegyében a nemzetközi partnerekkel szorosan együttműködő és erősebb Európai Unió jelentse" - fogalmaztak.

Robert Schuman francia külügyminiszter öt évvel a második világháború európai befejeződése után, 1950. május 9-én vetette fel a mai EU elődjének tekinthető Európai Szén- és Acélközösség, a Montánunió létrehozását. "Ahhoz, hogy a békének meglegyen minden esélye, először egyetlen Európa kell. Immár nem puszta szavakra van szükség, hanem tettre, egy vakmerő és konstruktív akcióra" - jelentette ki, és hozzáfűzte, hogy a kezdeményezésből "születik majd meg Európa, egy szilárdan egybeforrt és erősen összeácsolt Európa".

Az Európa-nap alkalmával az uniós intézmények Brüsszelben és a tagállami kirendeltségeken egyaránt, minden évben megnyitják kapuikat a látogatók előtt. A járványra való tekintettel az intézmények nyílt napja idén a digitális térbe költözött. Az online események és kiállítások legtöbbjét Brüsszelben és Magyarországon is a járványra és annak gazdasági következményeire adott uniós válaszlépések témája köré szervezték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?