EP-ellenőrzés Felcsúton

Budapest. Tegnap érkezett Budapestre az Európai Parlament (EP) költségvetési ellenőrző bizottságának küldöttsége. A tényfeltáró út programjának előkészítése olyan mértékű ellenállásba ütközött az Orbán-kormány részéről, amilyet hasonló utaknál eddig még nem tapasztaltak az Európai Parlamentben.

Budapest. Tegnap érkezett Budapestre az Európai Parlament (EP) költségvetési ellenőrző bizottságának küldöttsége. A tényfeltáró út programjának előkészítése olyan mértékű ellenállásba ütközött az Orbán-kormány részéről, amilyet hasonló utaknál eddig még nem tapasztaltak az Európai Parlamentben. A kormány igyekezett pártpolitikailag motiváltnak beállítani az utat, leginkább amiatt, hogy a programban szerepel a felcsúti kisvasút megtekintése.

Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke, a néppárti – tehát a Fidesz pártcsaládjához tartozó – Ingeborg Grässle többször hangsúlyozta, az út a 2011-es korábbi ellenőrző út folytatása, amelynek legfontosabb célja az egykori szocialista–szabad demokrata városvezetésnek és kormánynak kellemetlen 4-es metró ellenőrzése. A diplomáciai nyomásgyakorlástól a nyilvános üzengetésig volt minden az ügyben. Például Lázár János kancelláriaminiszter korábban azt írta a testületnek: felháborítónak tartja, hogy éppen a miniszterelnök szülőfalujában elkészült beruházást akarják vizsgálni (a hivatalos nevén Váli-völgyi kisvasútról van szó). Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő a tavaszi választásokra utalva kifogásolta a látogatás időzítését, illetve hogy a Felcsútot érintő kisvasutat is ellenőriznék.

Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága azt csinálja, amit a neve is mutat: figyel rá, hogy nem csalásokkal, szabálytalanságokkal kísérve vagy értelmetlen célokra megy-e el pénz az uniós kasszából. Terepszemlét viszont csak évente háromszor szokott tartani. Az uniós küldöttség a civil szervezetek képviselőivel is találkozik. Ha valamiben még a kormány támadást láthat, akkor esetleg ez a program lehet az. A lesorosozott Transparency International, valamint a K-Monitor és a Korrupciókutató Központ képviselőivel találkoznak. (Index, MNO)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?