Az a döntés, hogy „a gyerekek érdekében" egy kapcsolatban maradunk, felelősségteljes és önfeláldozó szeretetnek tűnhet. Sok szülő úgy gondolja, hogy a család mindenáron való egyben tartása csak a kicsik miatt a legjobb. De mi van akkor, éppen ez a döntés többet árt, mint használ? A kölcsönös veszekedések és feszültségek, amelyeket az utódok érzékelnek, erőteljes hatással lehet a későbbi kapcsolataikra és pszichéjükre.
Amíg felnőnek!
„Egy elvált házasság gyermekeként tisztában vagyok vele, hogy nem könnyű döntés maradni vagy elmenni. Az érzelmi kötődések, az anyagi problémák és a társadalmi vagy kulturális nyomás megnehezítik, hogy csak úgy megnyomjuk a képzeletbeli gombot, és véget vessünk az együttélésnek" - vallja Sylvia L. Mikucki-Enyart a Psychology Todaynek, az interperszonális és családi kommunikációra szakosodott professzor.
„Kutatóként azonban tudom, milyen káros hatással lehet a gyerekekre, ha egy konfliktusos vagy boldogtalan házasságban maradunk".
Amikor Sylvia először kezdett pedagógusként dolgozni, gyakran találkozott olyan diákokkal, akiknek a szülei csak akkor mondták el nekik, hogy elválnak, amikor már nem voltak otthon. Annyi hasonló eset volt, hogy elhatározta, tovább vizsgálja a jelenséget.
„Néhányan azon tűnődtek, hogy az egész kamaszkoruk hazugság volt-e, míg mások azon, hogy milyen lett volna a gyerekkoruk és az életük, ha a szüleik korábban szétválnak" - mesélte egy neves pszichológiai magazin szerkesztőinek.
„Először dühös voltam, és megkérdeztem a szüleimet, miért nem váltak el hamarabb. Gyerekként gyakran voltam tanúja vitáknak. Láttam, hogy mindketten küzdenek. Még mindig emlékszem a kétségbeesésre, amit azért éreztem, mert nem tehettem semmit. Bár nem tudom, hogyan reagáltam volna akkoriban a válásukra, azt hiszem, helyes lépés lett volna a részükről. Valószínűleg többször láttam volna őket boldognak és elégedettnek" - vallotta be Katka, aki maga is két gyermek édesanyja.
Mikucki-Enyart ma már sok válás szemtanúja, főleg a kortársaié. Míg egyesek úgy döntenek, hogy új fejezetet kezdenek a saját életükben, mások maradnak a házasságukban, mert meg vannak győződve arról, hogy ez a legjobb, amit az utódaikért tehetnek. Ez a döntés azonban nem marad következmények nélkül. Sokan fel sem fogják, hogy a feszültségekkel és vitákkal teli háztartás légköre kihat az utódokra. A boldogtalan házasságban felnövő gyerekek felnőttkorukra is magukkal vihetik a stresszt, a szorongást és a zavart viselkedésmintákat, ami nagy valószínűséggel kihat a későbbi kapcsolataikra is.
Válassz oldalt
A szakértő megemlíti azokat az eseteket, amikor a szülők belerángatják a gyerekeket a vitájukba, manipulálják is őket az egyik fél egyfajta szövetségesének szerepébe. Gyakran ezek a mi-ellenük helyzetek. Ilyenkor a gyerekek csapdában érzik magukat. És az eredmény? Mikucki-Enyart szerint fokozatosan elkezdenek eltávolodni a szüleiktől. Az otthon megszűnik számukra biztonságos hely lenni, ahol boldogok és elégedettek lehetnek, sőt, éppen ellenkezőleg, csatatérré válik.
Amikor a felnőttek egy boldogtalan házasságban ragadnak, akaratlanul is belerángathatják a gyerekeket abba, amit érzelmi parentifikációnak neveznek, elvárva vagy követelve tőlük, hogy átvegyék a felnőtt szerepét.
"Ez akkor következik be, amikor a szülő a gyermekre támaszkodik, hogy lelki támaszt nyújtson. Akár helytelen információkat is közölhetnek, beleértve a viták tartalmát, a válási vágyat vagy a partnerrel szembeni megvetés kifejezését" - magyarázza a szakértő.
Mások azt várják a gyermekeiktől, hogy vigasztalják és bátorítsák őket a házasságban maradásra vonatkozó döntésükben. Egyszerűen csak keresnek valakit a fiaikban és lányaikban, aki helyettesítheti az egyenrangú barátot. Értelemszerűen az utódok ezt nem tudják teljesíteni, és erős nyomást éreznek, amit gyakran nem is értenek. Az előző esethez hasonlóan ez bizonyos értelemben megbélyegzi őket. A szakértő szerint később nehezebben tudnak megbirkózni a saját érzelmeikkel, bizonytalanok lesznek a kapcsolatokban, és különböző pszichológiai problémáktól szenvedhetnek.
Mit tanulnak el tőled?
Felnőttként példaképek vagyunk a gyerekek számára, akiktől tanulnak. De ha azt gondoljuk, hogy ez csak különböző készségekről és tudásról szól, akkor tévedünk. Az utódok természetes módon vesznek át viselkedési mintákat a szüleiktől. Próbáljuk meg tehát elképzelni, mit ad nekik a gyakori veszekedés, a feszültség, másrészt a szeretet és a kölcsönös megértés csak minimális kifejezése.
Amikor a felnőttek a gyerekek kedvéért egy rosszul működő házasságban maradnak, akkor rossz példát mutatnak arra, hogy milyennek kellene lennie a kapcsolatoknak. Ezzel akaratlanul is felkészítik őket arra, hogy a boldogtalan együttélés is valami normális dolog, amit el kell fogadniuk. Ha a kicsik rendszeres konfliktusokat látnak otthon, előfordulhat, hogy nem csak a párkapcsolati problémák megoldására alkalmaznak nem megfelelő módszereket. Ezek a minták gyakran nagy hatással vannak arra, hogy a jövőben hogyan fognak a szeretteikkel érintkezni.
Fontos, hogy ne feledjük, szülőként nemcsak támasz és szeretetforrás vagyunk gyermekeink számára, hanem tükör is, amelyben a jövőbeli kapcsolataik tükröződnek. Ha azt gondoljuk, hogy a közös háztartás fenntartása mindenáron a legjobb dolog, amit tehetünk értük, akkor akaratlanul is azt sulykoljuk beléjük, hogy a boldogtalanság, az elégedetlenség és a kellemetlenség az otthoni környezetben valami normális dolog.
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.