ENSZ: 1,2 milliárd dollárnyi gyorssegélyre van szükség a Gázai övezetben és Ciszjordániában élők számára

izraeli-palesztin konfliktus

A Gázai övezetben és Ciszjordánia területén élő emberek megsegítésére körülbelül 1,2 milliárd dollárra van sürgősen szükség – jelentette be az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Irodája pénteken.

„A becslések szerint 1,2 milliárd dollárra van szükség arra, hogy kielégítsük a Gázában és a Ciszjordánia elfoglalt területein élő 2,7 millió ember szükségleteit az év végéig” – mondta Jens Laerke, az ENSZ-iroda szóvivője.

Az ENSZ októberben még 294 millió dollárra becsülte az akkor 1,3 millió embernek szánt segély összegét, amely a mostani összeg negyede.

„A helyzet azóta sokkal kétségbeejtőbbé vált” – tette hozzá Laerke.

A segély minden olyan sürgős fontosságú igényt érint, mint az élelmezés, a víz- és egészségügyi ellátás, a menedék biztosítása, valamint a higiéniai körülmények helyreállítása.

A fegyveres összecsapások kezdete óta nagyjából 1,5 millió ember hagyta el a lakóhelyét a Gázai övezetben - derül ki az ENSZ-iroda adataiból. Laerke szerint a 40-60 négyzetméteres ENSZ-menedékhelyeken van, hogy akár 240 embert szállásolnak el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?